Tele vagyok kettősséggel, amikor a könyvre gondolok. Mert nagyon sok pontját szerettem a történetnek, de a hosszúsága, és Sóvágó Katalin fordítási megoldásai olyan sokszor tették élvezhetetlenné számomra a kötetet, hogy nem tudok kedvencként gondolni rá. Bármennyire is odacsapott a vége.

A könyv legnagyobb erénye kétségkívül a felépített világ volt. Az írónő jegyzetéből kiderül, hogy a rendőrök által brutálisan meggyilkolt fekete bőrű emberek iránt érzett mérhetetlen fájdalom szülte a történetet. Különösen, amikor nem egy rendőrt felmentettek… Mindez pedig nagyon látszódik a világ felépítésén.

Hiába, hogy fantasy kötet, a gárdista, aki a király parancsára kínoz meg kiválasztottakat (akikből egy nap mágus lehet) pontosan ugyanolyan, mint a rendőr, aki megöli a fekete tinédzsert, és nem bűnhődik meg érte. És akkor arról még nem is beszéltünk, hogy Afrikában hány olyan diktatúra van, aminek a lakói pontosan úgy szenvednek, mint Orisa népe a kisemmizéstől. A könyv egyértelműen emiatt élt nagyon. Mert bár a világban volt mágia, és olyan lények, amik nálunk nem, mégis egyértelműen jelezte: bizonyos országokban a mi valóságunk sem sokban különbözik a terrortól, ami itt van.

A történet hősnője Zélie, a fiatal lány, akinek az anyja mágus volt, ő maga pedig kiválasztott. Az anyját tíz éve megölték, a király megpróbálta eltörölni a mágiát az országból. De hála a király lányának, Amarinak, Zéliének lehetősége van visszahoznia a mágiát, és erőt adni az elnyomott népnek. Mert a mágusok még élő, de varázserővel nem rendelkező gyerekei szenvednek, nyomorognak, és sokan kényszermunka táborokban halnak meg azért, hogy a nemesek szórakozhassanak…

A könyv három nézőpont karakterrel, két testvérpárral íródott. Zélie, mint főszereplő nagyon erős volt, nem tudtam nem kedvelni a lányt. Tetszett, hogy nem csináltak belőle egy szuperhőst, néha megingott, olykor támogatásra volt szüksége, ettől is vált annyira emberivé. A nála behozott romantikus szál bár kicsit kapkodó és gyors lett, de azért szerettem, jó csavarokat kaptunk általa. Zélie tesója, Tzain is egy szuper karakter lett, jó volt róla olvasni.

A király két gyermeke is nézőpont karakter lett. Amari, a hercegnő hatalmas változáson esett át a regény folyamán, az ő karakterfejlődését szerettem a legjobban. Az utolsó jelenetei döbbenetesen jók lettek, alig hittem el, hogy ő ugyanaz a lány. Ami pedig a herceget, Innant illeti, nála kicsit úgy éreztem, elcsúszott az írónő. Éreztem a törekvést, hogy egy kiszámíthatatlan, szerethető karakter legyen belőle, de olyan gyakorta váltogatta a nézeteit, hogy egyszerűen idegesítővé vált a karakter. Kár érte.

Amiről még nagyon beszélni kell, az a könyv lezárása. Az egész értékelésben próbálom kerülni a spoilereket, ezért se mesélek sokat a sztoriról. Viszont azt nem bírom ki, hogy el ne mondjam: a kötet vége megdöbbentően tökéletes. Mikor Deszy szólt, hogy ütni fog a vége valahogy nem akaródzott elhinni. De most már átéltem, és tudom, Deszynek igaza volt. Ez a lezárás mindent visz, és már csak ezért is megérte megismernem a történetet.

Pedig döcögős volt az olvasás kezdete. Az elején nagyon nem szippantott be a történet, furcsák voltak a nevek, az egész világ. Lassúnak, gyengének éreztem az alapozást, de később szerencsére beindult. A kötet hosszát viszont most is sajnálom. Annyira darabos volt ez a könyv! Mivel A-pontból akartak eljutni B-be, ezért itt-ott kalandokra akadtak, amiknek a zöme nem tett hozzá semmit a sztorihoz. Persze, bemutatta Orisa világát, de a könyvben elég sok fejezetnél éreztem azt, hogy egy „DVD Extra”/Kivágott jelenet, amik nélkül is teljesen élvezhető lenne a produktum. Sőt, sokkal élvezhetőbb.

A könyv hossza, és az olykor felesleges „kalandok” miatt nem lehetett annyira izgalmas és egyedi a kötet. Mert mentek, bajba kerültek, megúszták, és így tovább, miközben sorra haltak meg körülöttük az emberek. Egyszerűen nem volt súlya sok mindennek, és ez a darabosság kicsit megölte a kötet dramaturgiai ívét is. Persze, a romantikát is ezekben a jelenetekben próbálták fejleszteni, időnként cukik is voltak, de sajnos érezni lehetett az instant szerelem sémát, leginkább Zélie és a választottja kapcsán…

Ami pedig még nagyon fájt, az Sóvágó Katalin fordítása. Több ponton találkoztam a „szájam” szóval, még „szájunk” is volt, de a „feléje” és egyéb alakjai sem voltak ritkák. Egyszerűen az ilyen magyar tájszavak kilógtak a szövegkörnyezetből, és sok helyen éreztem azt, hogy a fordítás valahogy leöli a szöveget. Beleolvastam angolul is, úgy sokkal vibrálóbb, élőbb a szöveg. Ne értsetek félre, nem mondom azt, hogy Sóvágó Katalin rossz fordító. Csak egyszerűen szerintem a YA nem neki való, és ezt már több YA fordításánál is éreztem…

Értékelés: 7/10

Teljesen megértem, hogy ez a könyv miért volt akkora siker az amerikai könyvpiacon. Nagyon fontos témákkal dolgozik, jók a szereplői, érdekes világot teremtett. Persze, megvannak a maga hibái a könyvnek, de amint érkezik a folytatás, mindenképpen lecsapok rá, mert gyanítom, hogy az még jobb lesz. És már alig várom, hogy visszatérjek Orisa világába. És ha szerencsém van, legközelebb nem Sóvágó Katalin magyar fordításában olvashatom Zélie kalandjait.

Hogy tetszik a borító? Erős, kifejező, és nagyon illik a könyvhöz!

Kinek ajánlom elolvasásra? Ha szereted a YA fantasy sztorikat, akkor mese nincs, ezt olvasnod kell. Külön jó pont, ha csíped a kalandosabb könyveket, és nem zavar, ha valami egy kicsit hosszabb a kelleténél, de cserébe tovább időzhetsz egy jól felépített könyves világban.