Annyira imádom ezeket a kis képregényeket! Akkor is mindig vigyorgok, ha felbukkan a Facebook falamon egy-egy jól sikerült darab, de az, hogy a legjobbak könyvben is megjelentek, még nagyobb élmény. Pláne mert néha csak úgy random leveszem a polcról, és bele-bele olvasgatok a kötetekbe.

Az eddigi három válogatásból nekem a Macskapásztor tetszett a legjobban. Ennél éreztem leginkább azt, hogy minden egyensúlyban van. A politikai üzenet, a társadalmi egyenlőség kérdése, a női jogok fontossága, a művészet mivolta, a tinikor nehézségei, vagy éppen a mindennapi problémáink.

Nekem pedig most nagyon bejött, hogy Andersen és a szerkesztője rálelt az egyensúlyra. Így semmiből nem éreztem azt, hogy túl sok kerülne bele, és pont emiatt mindegyik téma nagyot tudott ütni. És el is tudott gondolkodtatni.

Mint az agykutató nő esete, aki állati fontos témáról tart konferenciát, az újságíró első kérdése meg az, hogy milyen nőként a szakmájában lenni. Persze ha pasi lenne a pódiumon, nem kérdezné meg tőle, hogy „milyen pasiként a szakmában„. Mert az ugye természetes, ha egy pasi okos… Brutális, hogy mennyire jelen van a hétköznapjainkban a nők lenézése, és hogy ez mennyire felháborító tud lenni.

Vicces, hogy pont egy oldalpáron vannak, de a másik kép ami nagyon megfogott, a hírolvasós. A kép lényege, hogy régen fapofával olvastuk a híreket, most meg szíven üt. Én így voltam anno a politikai hírekkel, sokszor meg se nyitottam őket, de most, hogy harminc lettem, már valahogy jobban átérzem a súlyát a sikkasztásoknak, a mutyinak, vagy éppen a demokrácia széthullásának, így ja, hasonlóan durva képeket tudok vágni, mint a képregényen.

Még annyi képet ki lehetne emelni! Leginkább azokat, amiknél annyira magamra ismertem. Minthogy az agy mennyire nem akarja, hogy aludjak este. Vagy mennyire tudom szeretni a pusztítóan szomorú zenéket. Vagy az, hogy nyolc éve ha nem volt net csak vállat vontam, most meg idegesítene.

Viszont amit komolyabban ki akar emelni, a könyv végén lévő komolyabb rész. Itt Sarah némi szöveggel egészített ki pár képet, a központi téma pedig a művészet volt. Ezt nagyon magaménak érzem, még ha Sarah a rajzolásra ment is rá, de igazából mindenkinek szóltak a sorok/rajzok, legyen az író, vagy zenész.

Mert művésznek lenni nem egyszerű, bátorság kell hozzá, hogy megmutasd mit alkottál. Mert néha a régi munkáinkra úgy nézünk mai szemmel, mintha szemét lenne, hiába voltunk rájuk olyan büszkék egykoron. Mert a nyilvánosság elé kell állni azzal, amit szeretünk, és ha elég eltökéltek vagyunk, ebben, és a célunkban sem állíthat meg semmi. Ezekre is felhívta a figyelmet ez a pár oldal, én pedig egyszerűen imádtam erről olvasni.

Értékelés: 10/10

Az eddigi képregényes kötetek közül nekem eddig ez volt a kedvencem. Jó kis válogatás lett, minden témából pont megfelelő mennyiségben helyezett el a kötetben, a művész-rész pedig a végén igazán megkoronázása volt.

Hogy tetszik a borító? Szerintem gyönyörű. Jó ez a lila szín, a macskaemelős kép pedig halál cuki.

Kinek ajánlom elolvasásra? Mindenkinek! De tényleg. Nemtől függetlenül találhattok benne olyan képeket, gondolatokat, amikkel azonosulni lehet, és amik mosolyt csalhatnak az arcotokra. Szerintem ne hagyjátok ki.