Különös a kapcsolatom a könyvvel, így talán az értékelés is kissé csapongó lesz, ezt kérlek nézzétek el nekem. Igen, ez is egy olyan regény volt, amit nagyon szerettem az elején, aztán jött a csattanó, onnantól még jobban imádtam, a vége viszont valahogy mindent lerombolt bennem.
A történet hősnője a főiskolás Ember (teljes nevén December), aki pont a születésnapján tudja meg a szörnyű hírt: a hadseregben szolgáló édesapja meghalt. Az édesanyja összeomlik, Embernek pedig egyedül kell gondját viselnie a húgának és a kisöccsének, ráadásul a pasija is megcsalja őt a legjobbb barátnőjével. Ember legnagyobb támasza Josh, a hokis srác, akibe szerelmes volt a gimiben, és aki most érezhetően akar tőle valamit.
* Kíváncsi lettél? Klikk ide, és szerezd be nagy kedvezménnyel! *
Kezdjük a hősnő nevével. Nehéz dolga lehetett a fordítónak, aláírom, hiszen bár Amerikában az Ember név érdekesen hangozhatott, nálunk kettős jelentése van. Kicsit mégis úgy érzem, hogy a fordítás (vagy a szerkesztés) elsiklott. Tele volt ugyanis az “ember” szavakkal a sztori, amikor az elsődleges jelentésre utal. Ezeknek a többségét át lehetett volna úgy írni, hogy ne kerüljenek be a szövegbe, és ne nehezítsék mégjobban a hősnő nevének a befogadását. Mutatok egy példát: “egy olyan ember halála, akit a szüleim ismertek valahonnan” helyett “egy olyan katona halála” (Mert a sztori szerint azt temették).Ezt leszámítva tetszett a fordítás, de úgy érzem, az Ember név-problémát nem kezelte megfelelően a fordító. (Az erotikus jelenetek fordítása viszont kiváló lett, holott általában itt szoktak megcsúszni).
No de vissza a sztorihoz: Embert egyszerűen imádtam! Az idén olvasott könyveimből egyértelműen ő az egyik legszerethetőbb hősnő. A bátorsága, az ereje és a kitartása mindent vitt. Csodálatos volt végignézni, ahogy a családja, a szerettei, vagy éppen saját maga miatt kitart, megy előre, és bármennyire is nehéz, a kezébe veszi az irányítást, hogy másoknak jó legyen.
Ember nem robot, tele van érzelmekkel, fájdalommal, ő is nehezen cipeli a terhét, de jó ideig nincs más, akivel igazán megoszthatná. Csak csodálni tudtam őt az erejéért, de tényleg. És ezzel együtt imádtam a jeleneteit a családjával. A kusza kapcsolatát az édesanyjával, a beszélgetéseit a húgával, no meg azt, ahogy a fagyi visszanyalt. A kisöccséért, Gusért pedig totál odavoltam, annyira aranyos volt a kissrác, a jó testvéri, már-már anyai kapcsolata Emberrel pedig mindent vitt.
A New Adult regényekhez képest bőven egyedi témát talált az írónő. Persze, mindez személyes indíttatás volt: Rebecca katonafeleség, a férje, több, mint egy évtizede védi Amerikát. Az írónő élethelyzetéből adódóan teljesen hitelesnek tűnt a könyv, és nagyon érzékletesen bemutatta azt, hogy mit jelent, ha katona van a családban. Hogy mennyire fájdalmas lehet az elvesztése, és milyen szokásoknak kell eleget tenni. Kívülről némelyik kegyetlenségnek tűnt, mint amikor az apa tetemésén szólongatta a tábornok a férfit, holott tudta, hogy halott, és ezzel is felszakítva a sebet a családon.
Maga a katonás szál szépen belesimult a történetbe, és egy olyan pluszt sikerült hozzáadnia, amit más regényben még nem olvastam. Nem mondom, hogy minden aspektusát imádtam, de az ötletért csak rajongani tudok, mert mindig szeretek olyan élethelyzetekről olvasni, ami másnak teljesen megszokott, nekem viszont egy teljesen új és ismeretlen világ – pont az enyém mellett.
A romantikus szál a történet nagy részében teljesen átlagos volt. Megkaptuk az alfa pasit, aki minden lánnyal kefél, aztán megismeri a hősnőt, és már csak érte dobog a szíve. Persze, naná, hogy kedveltem Josht, de még itt is Ember, a hősnő volt a favorit. Mert szerettem, hogy nem ugrik bele rögtön egy kapcsolatba, hogy nem használja Josht búfelejtőnek, vagy olyan támasznak, hogy kihasználás legyen a vége. A kapcsolatuk gyönyörűen épült, és lett egyre szebb.
Figyelem! Ez a bekezdés mini-spoilereket tartalmaz! A történet kábé hetven százalékánál jött egy csattanó, amire abszolút nem voltam felkészülve. Ott kezdtem igazán megharagudni Joshra, és aztán egyre jobban megszerettem Embert. Mennyire erős és állhatatos! Hogy kitart az elvei és az elhatározása mellett! Aztán jött az elkapkodott lezárás, és a hősnő teljesen karakteridegen döntése, amit a srác önző és gusztustalan hozzáállása idézett elő. Bármennyire is romantikus ködben tartotta az írónő a nagy lezárást, bennem csak szomorúságot okozott az egész. Túlságosan szerettem Embert ahhoz, hogy ilyen életet kívánjak neki. A mini-spoileres rész véget ért.
Értékelés: 8/10
Habár a könyv vége miatt kissé csalódott vagyok, de alapvetően szerettem a könyvet, és leginkább Embert, a bátor, erős, és a családjáért akár a tűzbe is lazán besétáló hősnőt. Imádok ilyen szerethető karakterekről olvasni, úgy hiszem, Ember bármelyikünk számára példakép lehet. A romantikus kapcsolat sem volt rossz, de jobban örültem volna, ha másként ér véget a történet.
Hogy tetszik a borító? Különleges, az tény. Mikor először láttam, nem tetszett, de így, utólag már beleszerettem, Josht is hasonlóan képzeltem el.
Kinek ajánlom elolvasásra? Azon New Adult kedvelőknek, akik szeretnének valami mást, valami igazán egyedit olvasni, ami bár nem feltétlenül tökéletes, de mindenképpen feledhetetlen élményt garantál.
Rebecca Yarros a Tiéd vagyok című könyvvel mutatkozik be a magyar new adult rajongóknak. A Könyvmolyképző Kiadó gondozásában december 15-én jelenik meg Ember és Josh története.
A játék ötletet a hoki adta, de rendhagyó módon nem a könyvek lesznek főszerepben, hanem az írók. Az állomásokon olyan írók portréit találjátok, akik írtak sportos történetet (sportos romantikus: a főszereplők egyike hokis, focis, akár egyetemi csapatban, vagy hivatásos, esetleg autóversenyző) A helyes megfejéseket a rafflecopter megfelelő mezőire kell beírnotok és részt is vehettek a sorsoláson. A Könyvmolyképző Kiadó 3 példányt ajánlott fel Rebecca Yarros: Full Measures – Tiéd vagyok című könyvéből.
a Rafflecopter giveaway
https://widget-prime.rafflecopter.com/launch.js12.13. Könyvvilág
12.14. Kelly & Lupi olvas
12.15. Angelika blogja
12.19. CBooks
12.20. Kristina blogja
12.21. Dreamworld
12.22. Sorok között
12.23. Deszy könyvajánlója