Könyvkritika: Sara Shepard – Pretty Little Liars: Hazug csajok társasága
Hű, emlékszem, hogy 2010 nyarán mennyire vártam a Pretty Little Liars sorozat premierjét. Akkor már Lucy Hale rajongó voltam, a sorozat ötlete és a promóciók nagyon felkeltették a figyelmem. Nem is csalódtam, az első évadokat szerettem, de a vége felé egyre jobban csökkent a minőség. Már örülök, hogy vége, ahogy annak is, hogy végre a sorozat alapjául szolgáló regényeket is elolvashatom.
* Kíváncsi lettél? Ide kattintva kedvezményesen beszerezheted a könyvet! *
A legelső könyv tulajdonképpen a sorozat első részét fedi le teljes egészében, igaz, pár apróbb módosítással. A sztorit szerintem mindenki ismeri, de röviden: Alison igazi méhkirálynő volt, aki a titkokkal vonta maga köré a barátnőit, Spencert, Ariát, Emilyt és Hannah-t. Aztán a lány egyszercsak eltűnik. Három évvel később vagyunk, a lányok a titkaikról kezdenek titokzatos üzeneteket kapni egy bizonyos „A”-től, és beindul a félelem…
Jó volt ám könyvben is olvasni a sztorit, mert így érzékletesebben átjöttek a karakterek belső vívódásai, a félelemeik, vagy éppen a kusza családi helyzetük. A könyv pedig leginkább arra emlékeztetett, amit már a sorozat során is észrevettem: a lányok magánéleti szálai elviszik a hátukon a sztorik, akár az „A”-szál nélkül is simán élvezhető lenne, márpedig a sorozatból kiindulva pont az „A”-dolog hozza a gyengébb részeket, igaz, jónéhány felemelő pillanatot is. De az első könyvben egyelőre még „csak” az első üzenetek jönnek.
A négy barátnő csak a könyv végén kerül össze, így tulajdonképpen olyan volt az egész, mintha négy izgalmas kisregényt fűzött volna egybe az írónő. Mindegyik hősnőnek be lett mutatva az élete, miközben azért összefűzte őket a közös múlt, és Ali eltűnése, vagy éppen a sokat emlegetett Jenna-ügy folyamatos agyalást eredményezett.
Legjobban most Emily szála tetszett, ez a coming out-sztori nagyon szépen lett itt felvezetve, és már el is felejtettem az évek során, hogy mennyire szerettem Mayát, pláne Emily oldalán. Külön bejött, hogy a családját is átalakították egy cseppet, az anyja így például érdekesebb, bár tény, hogy kevésbé szerethető karakter. Aria szála is érdekes volt, Ezrával itt még nagyon szerethetőek, a tanár-diák románc pedig annyira jó alapanyag, amit nehéz elrontani. A sulis jeleneteik kifejezetten jók lettek. Noellel viszont egyelőre nem tudok mit kezdeni, de majd meglátjuk mi lesz később.
Spencer hozta a formáját, annyira jó volt a Wrenes szál, de nem is feltétlenül ez nyűgözött le, hanem Spencer személyisége. A könyvben még inkább átjött, hogy mennyire erős és állhatatos. Hannaht is imádom, ahogy a múlttal, és a régi, duci önmagával küzdött nagyon bejött, és a Sean-szál is érdekes volt, mert szépen reflektált a lány önértékelési problémáira.
Ami viszont a sorozathoz képest fura volt, hogy itt a lányok valahogy sokkal felszínesebbnek tűntek. Talán a sok felsorolt ruhamárka miatt, vagy mert annyira érzékletesen lett bemutatva a külsejük, akárhogyis, a felszínesség azért uralkodott. Amúgy, külsőben sok karakter másként fest, rettentően sok a szőke karakter, Emily például fehér szőke lány lett itt, ez pedig néhol jól is jött, mert így az Emily – Maya párosnál elő is vették a rasszizmus kártyát, ami érdekes színt ad a helyzetüknek.
Értékelés: 10/10
Most már teljesen megértem, hogy annak idején miért ugrottak kétszer is neki, hogy sorozat lehessen a könyvből. (A The CW-re is készült anno pilot, nem kértek belőle, utólag biztos bánják). Ez a történet tényleg képernyőre kívánkozik, de szerencsére könyvben is nagyon jól működik. Jól szórakoztam, várom a folytatást.
Hogy tetszik a borító? Gyönyörű! Annyira jó, hogy filmes borítót kaptunk.
Kinek ajánlom elolvasásra? A sorozat rajongóin túl mindenkinek, aki csípi a jó Young Adult történeteket.
* Kíváncsi lettél? Ide kattintva kedvezményesen beszerezheted a könyvet! *
-
A Pretty Little Liars tv-sorozat sokunk szívét meghódította, most pedig itt az idő, hogy megismerjük a széria alapjául szolgáló könyveket is! Az első részről a Blogturné Klub két bloggere, és vendégünk, Spirit Bliss mondja el a véleményét. Kövesd végig a turnét, és nyerhetsz is!
A lányok életében bizony a srácok is fontos szerepet játszanak… A mostani játékunk során a történet azon férfi szereplőit keressük, akik az első könyvben is feltűntek már. A sorozatból kölcsönzött képek alapján te is felismerheted őket, de hogy nehezítsük a helyzetet, inkább a mellékszereplőkre koncentráltunk.
A megfejtést írd be a rafflecopter doboz megfelelő sorába. A helyes megfejtők között a könyv egy példányát sorsoljuk ki.
Figyelem! Felhívjuk a figyelmeteket, hogy a válasz elküldése után már nem áll módunkban manuálisan javítani rajta. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.
a Rafflecopter giveaway
https://widget-prime.rafflecopter.com/launch.js09.26. – Sorok Között
09.28. – Spirit Bliss
09.29. – Dreamworld
