Könyvkritika: K.A. Tucker — In Her Wake: Sodrás
A Tíz apró lélegzet egyike volt az első elolvasott Rubin Pöttyös könyveimnek. Azóta már sok New Adult regényt olvastam, de kevés olyan jót, mint K.A. Tucker remekműve. Ilyen felütéssel naná, hogy kíváncsi voltam az előzménykönyvre.
Trent már a Tíz apró lélegzetben is számtalan kérdést felvetett bennem, de legélénkebben naná, hogy a „miért” él bennem. Miért kattant rá ennyire Kaceyre? Hogy élte meg ő a múltat? Szerencsére az összes kérdésre megjött a válasz, ráadásul nem is akármilyen.
* Kíváncsi lettél? Klikk ide, és szerezd be a könyvet most! *
Egy dolgot tisztázzunk: a Sodrás nem tükörregény. A Tíz apró lélegzet előzménykötete, és ott ér véget, ahol az előbbi elkezdődik. Tehát ez nem egy romantikus könyv. Ez egy srác története, aki elkövette élete legnagyobb hibáját, és most vezekel érte, de piszkosul. Mert a hibája hat emberéletet követelt. És oké, hogy nem csak ő hibázott, de ekkora teherrel így is bődületesen nehéz lehet együtt élni.
És mi is történt? A könyv elején Cole (később hívatja magát Trentnek) egy buliban van a barátaival. Ő volt a kijelölt sofőr, de ivott, ezért hazafelé a legjobb barátja, Sasha vezeti az autót, aki azt állítja magáról, hogy józan. Nos, nem az, karamboloznak. Trent két legjobb barátja meghal, a másik autóban pedig Kacey legjobb barátnője, a pasija és a szülei veszítik el az életüket. Ez a tragédia pedig már azelőtt akaratlanul összeköti a két túlélőt, mielőtt szemtől-szemben találkoznának.
Ez a könyv egy tökéletes prevenciós előadás. De most komolyan, ha valaki elolvassa, őszintén kétlem, hogy megkockáztatná, hogy részeg sofőrrel üljön kocsiba, vagy éppen vezesse azt. A Tíz apró lélegzetben a baleset után három évvel járunk, a Sodrásban viszont pont azután. Amikor talán minden fájdalmasabb.
Cole elbeszéléseiből kiderül, hogy a srác mennyire szenved, mekkora lelkifurdalása van. De van tovább is: a szülei házassága is tönkremegy emiatt, anyagi csődbe kerülnek, a legjobb barátja szüleinek el kell adniuk a házat, perelik őket, és bármerre megy, örökké a múlton rágódik, és lelkifurdalástól szenved. És van is rá oka.

Fogalmam sincs, hogy én el tudnék-e viselni ekkora bűntudatot. És ti? Tovább lehet élni azután, hogy ennyi ártatlan ember vére tapad a kezünkhöz? Mert persze, lehet mondani, hogy nem csak Cole volt a hibás, sok szerencsétlen eset játszott közre, de ott az a „de”, ami az ő fejében is egyre hangosabban üvölt. A szenvedés és a fájdalom pedig tökéletesen átjött.
A könyvből kiderült az is, hogy miért lett úgymond Kacey „megszállottja” a srác. Jól lett bevezetve a szál, egy csomó apró kis érdekességgel lett megtámogatva, és még egy véletlen találkozással is. Így már tényleg hitelesnek éreztem a dolgot, és eltűnt belőlem a rossz gondolat, miszerint „ez a pasi egy stalker„.
Pár apróság mégis zavart a könyvben. Gondolok itt arra, hogy egy ilyen durva baleset után Cole barátunkat nem zavarja, ha autóba ül, de még egy félmondat sem rémlik, amivel ez ki lenne magyarázva. Nekem ez fura. Azt is gázosnak éreztem, hogy a végén arról vagánykodik, hogy mennyi spórolt pénze van, míg a könyv közepén arról esküdözött, hogy mindent visszafizet a szüleinek. Hogy is van ez?
Amit még nagyon szerettem, Cole kapcsolata Madisonnal, a legjobb barátja húgával. Annyira hiteles volt minden, ami velük történt a baleset után. És ez valahol fájdalmas volt. (Meg mondjuk az is, hogy a lánynak whiskey színű a szeme. Az mégis milyen?)
Értékelés: 8/10
Elgondolkodtató és felkavaró ez a regény, pont ilyet vártam tőle. A romantika nagyon alaphangon pörög, itt most nem ez a lényeg, hanem egy srác útja, aki a mélyre kerül, és próbál talpra állni. Ezt az utat pedig gyötrelmes, de jó végigélni vele.
Hogy tetszik a borító? Én terveztem, szóval, hogy a fenébe ne imádnám 🙂
Kinek ajánlom elolvasásra? Elsősorban a Tíz apró lélegzet rajongóinak. Ha még egyiket sem olvastad, kezdd a Tíz apróval, mert jó pár poént elsüt a Sodrás, és vannak benne olyan aprócska részletek, amik csak annak jelentenek sokat, akik ismerik a Tíz aprót.
* Kíváncsi lettél? Klikk ide, és szerezd be a könyvet most! *
-
A Könyvmolyképző Kiadó gondozásában jelent meg az idei Könyvhétre K. A Tucker In Her Wake – Sodrás c. könyve. A Tíz apró lélegzet folytatásában végre lehetőséget kapunk arra, hogy megismerjük Kacey után Cole történetét is. A szívszaggató könyv turnéját 6 blogon követhetitek végig, és játszhattok a nyeremény könyvekért!
A Sodrás nem a Tíz apró lélegzet idejében játszódik, hanem korábban, így talán nem árt, ha felelevenítünk néhány mozzanatot ebből a részből. Minden állomáson találni fogtok egy-egy idézetet az első könyvből, ami segít, hogy visszarázódjatok a történtekbe. Nincs más dolgotok, mint kitalálni, hogy mely szereplőtől hangzott el az idézet, és beírni a rafflecopter doboz megfelelő sorába. Ha minden szereplő nevét eltaláljátok, esélyetek van, hogy megnyerjétek a három példány egyikét!
Figyelem! Felhívjuk a figyelmeteket, hogy a válasz elküldése után már nem áll módunkban manuálisan javítani rajta. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.
Nem is tudom. Kace. Csupa ribanc és idióta vesz körül. Te más vagy. Okos vagy és vicces. És úgy ki tudod lőni egy pasi önbizalmát, mint egyetlen lány sem, akivel eddig találkoztam.
a Rafflecopter giveaway
https://widget-prime.rafflecopter.com/launch.js07.03. – Deszy könyvajánlója
07.05. – Dreamworld blog
07.07. – CBooks
07.09. – Sorok között
07.11. – Könyvvilág
07.13. – Angelika blogja
Az a megtiszteltetés ért, hogy én tervezhettem meg a regény borítóját. És ez mikor történt? És hogyan? Milyen más terveket adtam le a kiadónak? Hogy szerepelhet egyszerre két srác a borítón? Itt kiderül!
* Klikk ide, és less be a borítótervezés kulisszái mögé! *
