Hű srácok, hát nekem szörnyű szombat délelőttöm volt. Éppen a fővárosba utaztam, és a buszon naná, hogy olvastam. Amikor megérkeztünk Budapestre, nekem minden bajom volt. Pont a legizgibb résznél kellett letennem a könyvet – mi a fenéért nem kerültünk dugóba? Hazafelé nem volt a buszon világítás, így a telefonom zseblámpa funkciójával világítva olvastam tovább a könyvet. Igen, ennyire letehetetlen A feledés folyója.

* Kíváncsi lettél? Szerezd be ide kattintva nagy kedvezménnyel! *

Nem köntörfalazok: le a kalappal Bessenyei Gábor előtt! Az, amit ebben a könyvsorozatban megcsinál, egyszerűen zseniális. Érződik, hogy mennyire komoly kutatómunka áll a regény mögött, de nem is ez a legjobb, hanem a karakterizálás. Ahogy mindhárom főhős egyenrangú, mindenkivel történik valami izgalmas, és azért külön jár a gigantikus pacsi, hogy minden fejezet WTF feelinggel zárul, és ilyenkor naná, hogy ugrunk a másik karakter sztorijához. No ezért sem egyszerű félretenni a könyvet egy percre sem.

A második rész tulajdonképpen ugyanarra épül, mint az első. Áskálódik az áruló isten, tágul az időszövet, fenyeget az összeomlás. A jövő harcosaiért jön Klothó, akik visszautaznak a múltba, nyomoznak, próbálják kideríteni, hogy melyik isten lehet az áruló segítője, és emellett meg kell találniuk Léthét, a feledés folyóját, hogy a képességeit felhasználva helyreállítsák az időt, mielőtt még nagyobb baj történik a világban.

Az első résszel ellentétben azonban itt volt egy nagyon komoly újítás, amit nem győztem eléggé imádni. A jelen felelősségérzete. Konkrétan az, hogy ők még kvázi gyerekek, akikért aggódnak a szüleik, mert napokra eltűnnek. Gyerekek, akik spártai tetkókkal és kardokkal jönnek haza, és folyamatosan hazudnak, mert hazudni kényszerülnek a nagyobb jóért. Ebben a kötetben a szülők feltűnésének hála még nagyobb felelősséget kaptak a főhősök, még inkább érződött, hogy mennyire súlya van annak, hogy ők A jövő harcosai. Hiszen oké, megmentik folyton a világot, de ha eközben összeomlik a magánéletük, akkor azért az úgy mégsem olyan menő, ugye?

A legnagyobb kedvencem a sorozatban továbbra is a Kéer. Egek, hát azt a nőt csak imádni lehet. (A buszon amúgy kábé hülyének néztek, amikor sírva röhögtem a beszólásain. De tényleg, könnyeztem). Amikor pedig összekerül Héraklésszal, hát ott aztán kő kövön nem marad. De ami a vicceskedésen túl még jobb: a Kéer identitásválsága. Ha már nem smúzol Árésszal, akkor mi ő? Még így is A Halál istennője? Nagyon ügyes, hogy ez így belekerült, és naná, hogy extrán kíváncsi vagyok rá, mi lesz a Kéerrel, és az újonnan felfedezett képessége milyen szerepet kap majd a továbbiakban.

* Kíváncsi lettél? Szerezd be ide kattintva nagy kedvezménnyel! *

Rágyúrtunk ám a romantikára is, igaz, még minimalista alapon. Iszonyú cuki jelenetek voltak ám, a kémia is működik a szereplők között, szóval, jár a pacsi. Igazán zseniális gondolat, hogy a görög istenek terén behozta az író a moralitás kérdését. Megérdemlik-e, hogy megmentsék őket, ha tényleg ennyi szörnyűséget elkövettek az emberek ellen? Másrészről, egy ember megértheti-e, hogy egy sok száz-ezer évig élő isten teljesen másként áll hozzá az emberi lét, és az önnön tettei súlyának. Megjelent mindkét nézőpont a könyvben, jöttek a pro és a kontra érvek, de nagyon helyesen mi vonhattuk le a konklúziót.

Bármennyire is szerettem a könyvet, azért egy kritikai javaslattal mégiscsak élnék. Sok esetben éreztem azt a nyomozás során, hogy a srácok nem a saját erejükből, képességeikből jutottak előre, hanem mert az istenek akarva – akaratlanul segítettek. Nem tudom, hogy ezt miként lehetne javítani, de azt hiszem, segítene a folytatáson, ha a szereplők kicsit önállóbbak lennének, ha a komoly problémákat saját maguk oldanák meg, és nem egy istentől lopott repülő szerkezet, Hermész gyorsasága, netán a Kéer utolsó másodpercben jött segítsége lenne a feloldozás. A srácok a jövőből jönnek, talán ha több mai kütyüt vetnének be, az segíthetne. És hát, mennyire zseniális volt már a napszemüveges ötlet is.

Értékelés: 9/10

Letenni A Jövő harcosait? Na még mit nem! Izgalmas, jól felépített, és nagyon szerethető volt a második rész is, örülök, hogy lehetőségem nyílt elolvasni. Az iszonyú durva (és amúgy ötletes) függővég miatt pedig tülkön ülve várom a folytatást.

Hogy tetszik a borító? Továbbra is imádom a stílust, Léthé alakja pedig álomszép. Csak azt sajnálom, hogy a könyvből nem derült ki, hogy mik a sötétben lévő izék, amiknek világít a szemük. Vagy ők lettek volna a hárpiák?

Kinek ajánlom elolvasásra? Mindenkinek, aki szereti a görög mitológiát, a vicces, kalandos könyveket. És meg kell erősíteni: szerintem a felnőttek is imádnák a regényt.

* Kíváncsi lettél? Szerezd be ide kattintva nagy kedvezménnyel! *

A sorozat első kötetéhez készült egy nagyon profi kivitelezésű könyvtrailer is, amit alább megnézhettek. Érdemes rászánni az egy percet, hiszen jól felvázolja a sztorit, plusz igazi kuriózum, ha magyar regényhez egy ennyire menő, élőképes előzetes készül.