Könyvkritika: Holly Smale – A ​lány, aki ragyogni akart (Geek girl 4.)

Ez egyszerűen igazságtalan! Szombat reggel elkezdtem olvasni a könyvet, aztán estére arra eszméltem, hogy huss, a végére is értem. Miért csak egy napnyi Geek Girl boldogság jutott nekem? Ennyi nem elég, de nagyon nem! Drukkolok ám, hogy a kiadó mielőbb elhozza a folytatást, noha a négyes rész nem függővéggel ért véget.

A sztori szerint Harriet új suliba kerül, Nat pedig ugye máshová jár. És igen, Nickkel is szakítottak, hogy a fiú Ausztráliában élhessen a családjával, és ne kelljen modellkednie úgy, hogy nem akar. Harriet minden erejével megpróbál beilleszkedni a suliban, de nem nagyon sikerül neki. Aztán beüt a ménkű, és a Yuka Ito fotózáson készült fotók beterítik az egész várost. A lány pedig hirtelen az érdeklődés középpontjába kerül. Most már tényleg szupermodell lesz belőle.

Egyszerűen imádom ezt a könyvsoroztot. A Geek Girl tényleg maga a boldogság: olvasás közben kábé másodpercenként vigyorgok. Mert Harriet annyira szerethető, édes, és hát, néhol kis szerencsétlen, hogy csak szeretni lehet ezt a csajt. Még akkor is, ha kínos helyzetbe kerül, és hát, szegénykémmel ez nagyon gyakran előfordul. Kis béna tud lenni, annyira szeretne beilleszkedni, és olyan lenni, mint a többiek, hogy néhol a szívem szakadt meg.

Az írónő tök jól bemutatja, hogy miként érezhet és gondolkodhat egy zseni. Mert Harriett hiába olyan okos, a társadalmi életében egyáltalán nem erős, ezt pedig ez a könyv mutatta be a legjobban, hiszen itt most Nat és Toby is kikerült a képből, így Harrietnek egyedül kellett megbírkóznia a helyzetekkel. A lány pedig totál másként pörög, mint egy átlag ember és kamasz, és ez rengeteg félreértésre adhat okot. Azokból pedig ebben a részben sincs hiány.

Egy valaki viszont nagyon hiányzott, az pedig Nick. Oké, hogy a visszaemlékezésekben gyakran feltűnt, de annyira kevésnek éreztem ezt. Nick az egyik legjobb könyves álompasi, tényleg mindenkinek olyan srácot kívánok, mint ő. Vicces, humoros, és annyira szereti Harrietet, amit csodás látni. A lány fájdalma nagyon átjött a könyvben, de teljesen meg tudtam érteni a döntését, és olyan erős tudott maradni a legnehezebb pillanatokban is, aminek csak örülni tudok. Felbukkant ugyan ebben a kötetben egy nagyon cuki srác, akivel akár össze is jöhetne, de én nagyon bízom benne, hogy a folytatásban megoldják valahogy a több ezer kilométeres távolságot Nickkel.

Ó, és a mostani modellmelót is imádtam ám! Marokkóba utaztunk, amit pedig Harriet, és a rendező levágott, hát azt öröm volt végigélni. Olyan érzékletes leírásokat alkalmazott az írónő, hogy tényleg úgy éreztem, mintha én is ott lennék, és ez valahogy még jobbá tette az egészet. Nagyon remélem, hogy sok modell meló vár még Harrietre, mert ezeket a helyzeteket olyan jól átadja az írónő, hogy öröm olvasni.

Egy dolgot még ki kell emelnem, az pedig Anabell és Richard. Most komolyan, Harriet szüleit meg kell zabálni, annyira imádnivalóak és szerethetőek. Leginkább Anabellt szeretem, ilyen csodás mostohaanyát sem hordott még a hátán a föld. A kis Tabby baba pedig még több vidám pillanatot okozott, olyan édes az a baba. De Richard is, mert néhol ő volt a legnagyobb gyerek a könyvben – és ez így van jól.

Értékelés: 10/10

Ebben a kötetben Harriet megtapasztalhatta, hogy milyen érzés igazi szupersztárként ragyogni. És mit kezdett vele? Hát sok poénos helyzetet generált, az fix, de emeleltt úgy érzem, ebben a kötetben volt a legjobb Harriet személyiségfejlődése. És talán ezért is imádtam ennyire ezt a könyvet.

Hogy tetszik a borító? Sajnos semmi extra, továbbra sem vagyok oda ezért a borítópusért, de hát, most már ez van.

Kinek ajánlom elolvasásra? Mindenkinek! Tessenek Geek Girlt olvasni, mert ez a könyvsorozata maga a boldogság!