Imádtam a The Duff-ot, így egy pillanatra sem volt kérdés, hogy el akarom-e olvasni az írónő új regényét, ami ráadásul a The Duff mondhatni folytatása. (Ebben a cikkben külön össze is szedtem, hogy miért is tekinthető annak).

És milyen lett a végeredmény? Aranyos, kicsit kiszámítható, igazából semmi extra, de délutáni szórakozásnak tökéletesen megfelel. Ami engem illet, ezzel is nagyon gyorsan haladtam, mert vitt előre a szöveg, Kody Keplinger írói stílusa egyszerűen lehengerlően olvasmányos.

* Kíváncsi lettél? Rendeld meg most nagy kedvezménnyel! *

A könyv főhőse Sonny, aki remekül hazudik, számára ez szinte művészet. Az apukája börtönben, az anyja kirakta otthonról, ezért a legjobb barátnőjénél, Amy Rushnál alszik. A suliban egészen rühelli az új srácot, a fennhéjázó és gazdag Rydert, aki azonban bolondul Amyért. Az egyik este azonban Sonny véletlenül e-mailezni kezd a fiúval, és menthetetlenül belezúg, a probléma pedig az, hogy Ryder azt hiszi, végig Amyvel társalgott.

Nos ennyiből, és a tényből, miszerint Sonny lételeme a hazugság, eléggé egyértelműsíthető, hogy miről is szól a regény. Éppen ezért nem is feltétlenül a történet kiszámíthatóságán, hanem az érzelmeken és a karakterábrázoláson volt a hangsúly. Vagy csak én próbáltam úgy értelmezni a regényt, hogy ez a lényeg? Akárhogyis, ezekben is erős volt.

Sonnyt például tök jól építette fel az írónő. Ha azt halljuk, a hazugság a lételeme, akár elsőre leírhatnánk őt, de komoly lelki folyamatai és előzményei voltak, amik olvasata után teljesen másként néztem a lányra. A jelenének a leírása is meglehetősen durva volt, és mégis, a problémái ellenére sokszor tudott vidám lenni, és annyira szerettem Sonnyban, hogy harcol, megy előre, és a legnagyobb nehézség ellenére sem adja fel. Szó se róla, korántsem tökéletes a lány, de pont a tökéletlensége tette őt jó hősnővé.

Vele szemben Ryder hozza a tipikus meg nem értett könyves álompasit, a maga nehéz múltjával, és a durcás jelenével. Keplinger viszont megbolondította a karaktert jó pár negatív tulajdonsággal, és kábé a hazugság ellenszerével, vagyis, hogy nehezen bocsát meg bárkinek. Így őt is sikerült kellőképpen tökéletlenné tenni ahhoz, hogy pont szerethető legyen.

* Kíváncsi lettél? Rendeld meg most nagy kedvezménnyel! *

A Rush család viszont tényleg zseniális, Amy egy tündérbogyó, Wesley visszatérésének pedig durván örültem. És igen, persze Biancának is. The Duff olvasóként szuper látni, hogy három éve együtt vannak, boldogok, és eközben nem változtak, veszekednek ha kell. Több The Duff szereplő is feltűnt ám, a végén kicsit már olyan kötelező felsorolásjellegűnek éreztem az egészet, mintha mindenkit be akarna tuszakolni az írónő, hogy senki ne maradjon ki a buliból.

A könyv legnagyobb negatívumának a barátság ábrázolását éreztem. Rég láttam már ennyire egyoldalú barátságot. Amy a lelkét is kileheli, hogy szó szerint mindenben segítse Sonnyt, aki ezt nem túl kedvesen hálálja meg. Igazából végig azt éreztem rajta, hogy féltékeny Amy külsejére, a családjára, a pénzügyi helyzetére, az életére, és mintha ezért nyomná el a lányt. Üdítő volt látni, ahogy formálódik és javul a barátságuk, de nagyon sokszor éreztem azt, hogy Sonny csak azt mondja, hogy szereti Amyt, de elfelejti kimutatni.

Ami pedig a hazugságokat illeti… Ez volt a középpontba helyezve, de Sonny esetében néha már tényleg azt éreztem, hogy túl messzire megy, és ideje lenne megálljt parancsolni. Persze, tudom, így lett a regényből regény, eléggé látszott, hogy mit mire fűz fel az írónő, és a lánc a végén összeállt, de néha az üveggolyók túlságosan hangosan koccantak egymáshoz.

A hazugságháló vége viszont mindenért kárpótolt, pont azt adta, amit (el)vártam az események fényében, és tetszett a regény alapvető üzenete is, miszerint hazugságokkal nem lehet megoldani az életünket. Ha ez a könyv legalább egy ember szemét felnyitotta a hazugságokat illetően, akkor máris szebb hely lett a világ.

Értékelés: 7/10

Kellemes délutáni kikapcsolódás A hazugságháló. A főszereplők a tökéletlenségükben tökéletesen szerethetőek, még úgy is, ha néha kedvem támadt volna seggbe rúgni őket egy-egy pillanatra, hogy térjenek már észhez. Igazi és őszinte emberi karakterekről olvashattam, és már emiatt megérte, hogy a kezembe került a regény.

Hogy tetszik a borító? Wow! Külön boldogság a cím betűtípusa, a lány is szimpatikus rajta. A The Duff borítóját nem nagyon szeretem, de ez bejön.

Kinek ajánlom elolvasásra? A The Duff rajongóinak egyértelműen, azon túl, a Young Adult kedvelők előnyben!

* Kíváncsi lettél? Rendeld meg most nagy kedvezménnyel! *