Könyvek listák

Könyvek listák

Könyvajánló: Ezt a tíz, a molyon alulértékelt regényt érdemes elolvasni!

Szerintem mindannyian éreztük már azt, amikor felmentünk a moly.hu-ra, és megláttuk a százalékokat, hogy "ó, ez túl sok ennek a könyvnek", vagy épp az ellenkezője: "ez bizony túl kevés". Én most az utóbbi könyvekről...

Ebben a sorrendben olvasd a Luxen sorozatot!

Itthon is nagy népszerűségnek örvend Jennifer L. Armentrout Luxen sorozata, amit teljes mértékig megértek, hiszen én is oda és vissza vagyok a könyvekért. Éppen ezért javaslom is, hogy bátran kezdjetek neki a sorozatnak, ha...

Tíz kultikus könyv, ami idén ünnepli a 10. szülinapját!

Íme, tíz itthon is megjelent, sokak által szeretett, és mondhatni kultikussá vált regény, ami idén bizony betölti a tizedik életévét, legalábbis, ha az amerikai megjelenés vesszük alapul.  Az alábbi képeken mindet megnézhetitek, bal oldalt...

Évértékelés 2016 & Könyves kedvencek & Olvasási és blogos tervek

Először is, el se hiszem, hogy sikerült megvalósítanom azt, amiről már tavaly ilyenkor is álmodoztam, de féltem a tettek mezejére lépni. Nevezetesen az oldal megnyitásáról van szó. Ugyanis már tavaly eldöntöttem, hogy lépni kéne,...

Évértékelés 2016 – Íme, a 20 kedvenc könyvélményem 2016-ból

Most vállalkoztam a lehetetlenre: a 103 elolvasott könyvemből kiválasztottam 20-at, amik a legemlékezetesebbek voltak számomra. Tudom, nem hangzik elsőre olyan nehéznek a válogatás, de szerencsémre jól választok könyveket, a nagyobb csalódások ritkák, így csupa...

Könyvet karácsonyra: Letehetetlen Vörös Pöttyös könyv válogatás

Egyre népszerűbbek itthon a Young Adult kötetek, ami nem is meglepő, hiszen kortól és nemtől függetlenül is mindenki megtalálhatja a neki megfelelő regényt. Annak ellenére, hogy alapvetően tinik életéről szólnak, mégis, izgalmasak, és szerethetőek....

Könyvajánló: 6 Vörös Pöttyös könyvsorozat, ami 2016-ban ért véget

Keserű öröm. Valahogy tudnám a legjobban kifejezni mit érzek, ha arra gondolok, hogy egy könyvsorozat itthon véget ér. Egyrészt keserűség, mert sosem jó búcsúzni attól, amit szeretsz. Másfelől öröm, hiszen teljes a történet, és...

Filmajánló: 5 film, amin tuti sírni fogsz!

Van-e gond azzal, ha egy film megríkat? Szerintem nincs. És bevallom, én kifejezetten hatékonynak tartom, ha elsírom magam egy alkotáson. Amikor a hétköznapokban történik valami rossz és fájdalmas, az ember ritkán sír, de mélyen, legbelül...

Öt imádnivaló könyves barát

Mihez is kezdenénk az életben barátok nélkül? Nehéz lenne ám nélkülük az élet, ugye? :) Szerencsére a könyvekben is szuper legjobb barátokkal találkozhatunk. És kiket szeretek igazán? Azon barátokat, akiknek van is életük, tehát nem...

Könyvajánló: 5 új & szexi Rubin Pöttyös New Adult regény!

A Könyvmolyképző Rubin Pöttyös sorozata hamarosan új és izgalmas regényekkel bővül, legalábbis a kategória címkéje alapján bőven van minek örülni. Alább összeszedtem 5 olyan regényt, ami szerintem sokatoknak bejöhet. Ahol nem volt magyar borító, ott...

Az öt kedvenc könyves gonoszom

Talán nincs is olyan könyv, ahol ne lenne legalább egy negatív/gonosz szereplő - és ez így van jól. A negatív karakterek viszik előre sokszor a cselekményt, teszik izgalmasabbá a kötetet, és... lássuk be, néha...

A 2016-os olvasmányaim számokban + némi érdekesség!

Oké, tudom, év végén szokás ilyen összesítős listát csinálni, de... ma délelőtt nézegettem, hogy milyen könyveket olvastam el idén, aztán hirtelen kíváncsi lettem. Mennyi volt ebből a stand alone, azaz olyan kötet, ami nem...

Vissza az iskolába Könyvajánló: Öt regény a sulikezdéshez!

Először is, annyira boldog vagyok, hogy engem idén is elkerült a sulikezdés réme... Őszinte leszek, sosem voltam az a diák, aki boldogan járt suliba, így részemről csodás élmény, hogy az ideit is megúsztam! Azoknak viszont,...

Íme 8 könyv, amit Rory és Jesse is elolvasott a Gilmore Girls-ben!

A Gilmore Girls rajongók között gyakran képezi vita tárgyát, hogy Rory három pasija közül melyik illett leginkább a lányhoz. Részemről Deanre szavazok, utána Loganre, és Jesst szerettem a legkevésbé. Azt azonban elismerem, hogy az...
Hirdetés