Édes kis hazudozó – Az oltárnál hagyták faképnél az új romantikus kötet főhősét

J. Kenner neve a hazai olvasók előtt is jól ismert, pár éve az Atheaneum Kiadó hozta el tőle a Vágy és a Stark trilógiát. Az írónő most a Maxim Kiadó Passion Válogatás sorozatát erősíti.

Érkezik magyarul a Lovely Little Liar, ami az Édes kis hazudozó címet kapta, a megjelenés 2020. december 10-én esedékes. Alább megnézhetitek a magyar fülszöveget a borítóval együtt.

J. Kenner – Édes kis hazudozó

Nem az a nő, akinek gondoltam… de basszus, ő az a nő, aki kell nekem! Sosem gondoltam magam cinikusnak, de az, ha faképnél hagyják az oltárnál, eléggé megváltoztat egy férfit.

Most csak a munkámnak élek, hogy felépítsem az üzletemet, és továbblépjek az életemben. De érts félre; még mindig szeretem a nőket. Imádom, ahogy kinéznek. Az illatukat. Az érzést, amikor bennük vagyok. Főleg az utóbbit. Nagyjából azt a küldetést adtam magamnak, hogy minden nőt, aki csak az ágyamba kerül, élete legjobb menetében részesítsem.

De hogy közel kerülni hozzájuk? Komoly kapcsolatba bonyolódni? Újra megbízni egy nőben? Hát, ja, ez nem fog megtörténni. Legalábbis ezt gondoltam. Aztán találkoztam vele. Vicces, hogyan meg tudnak fordulni a dolgok egy szívdobbanásnyi idő alatt. Hogyan megváltoztat mindent egy kis kavarodás. De ott volt ő, akit csak az üzlet érdekelt, én egy cseppet sem. És átkozott legyek, én azonnal akartam őt! Sőt… sóvárogtam utána. Mindenekfelett pedig segíteni akartam neki. Biztonságban tartani a testvérével együtt.

De minél jobban megismertem, annál jobban kívántam. Az egész csomagot. Az egész nőt. És ami a csoda: kiderült, hogy ő is engem akar. A gond csak az, hogy mind a ketten égettük már meg magunkat.

És biztosan tudom, hogy az egyetlen módja annak, hogy túléljük a köztünk szikrázó lángokat, ha mindketten megtaláljuk magunkban a bátorságot, és együtt sétálunk bele a tűzbe.