Magyar borítót kapott az új Vörös Pöttyös, a Vágyálmok!

Végre érkezik magyarul a Pushing the Limits sorozat 5. kötete, amit nagyon vártam, mert ebben a részben már Abby a főszereplő, akit nagyon megszerette a korábbi kötetekben. (A sorozat összes része olvasható önállóan is)

Ma megérkezett a magyar borító is, ami a könyv eredeti borítója is egyben. Kicsit sajnálom, hogy ezen nem szerelmespár van, mint az eddigieken, kicsit talán kilóg a sorból, de amúgy szép a borító.

Katie McGarry – Vágyálmok (Feszülő húr 5.)

Meddig feszíthető még a húr?

A 17 éves Abby kemény, független lány. Alig akad néhány ember, akit közel enged magához. Lakóhelyén, a Kentucky állambeli kisvárosban mindenki tudja róla, hogy drogot árul, bár azt, hogy miért, még a legjobb barátai sem sejtik. Ám amikor egy üzlet balul sül el, Abby veszélybe kerül. Vonakodva ugyan, de kénytelen elfogadni a fenegyerek Logan segítségét, a srácét, aki épp olyan nyughatatlan slélek, mint ő maga.

Logannek is megvan az oka, miért keresi Abby társaságát. Arra azonban nem számított, hogy épp ennek a lánynak köszönheti, hogy képes lesz szembenézni a démonaival, amik elől oly régóta menekül.

Előttük a nagy döntés: hagyják, hogy a pillanatnyi helyzetük rátelepedjen az egész életükre… vagy küzdjenek egy jövőért, amiről most még úgy hiszik, számukra elérhetetlen.

A tökéletes lezárás.

Ne hagyd ki.

* (Ellenőrizetlen szöveg, előzetes tájékoztatásra!)