KVÍZ: Felismered a Vörös Pöttyöst az első sorairól?

Jól elkezdeni egy regényt sosem egyszerű, hiszen az első mondatok azok, amik sokszor megadják az adott regény hangulatát…

A mostani kvíz talán ezért is számít egy kicsit nehezebbnek, hiszen kimásoltam nektek tíz imádott Vörös Pöttyös első sorait, a feladatotok pedig az, hogy rájöjjetek, melyik könyvből származik az idézet.

Korábban ugyanilyen játék volt Rubin Pöttyös kötetekkel is, tölsd ki azt a kvízt is! Addig is, hajrá ezekhez a feladatokhoz 🙂

A tábla cikornyás felirata vibrált a gyertyafényben, a betűk és számok táncikáltak a fejemben. Összemosódtak, olvashatatlanok lettek, akár a betűtészta a levesben. Amikor Claire a kezembe nyomta a szív alakú mutatót, összerezzentem.

Correct! Wrong!

Mindenki azt Hiszi, Hogy MegHaLtaM. Egy hatalmas teherautó nyitott platóján fekszem, a fejem az anyám ölében. A közelgő hajnal fényében az elmélyülő barázdákat fi gyelem, melyeket a gyász vésett anya arcára, miközben a berregő motor vibrálása átjárja ernyedt testemet.

Correct! Wrong!

Csak bámultam a dobozhalmot az új hálószobámban, és azt kívántam, bárcsak bekötötték volna már az internetet. Az, hogy a költözés óta nem fértem hozzá a könyvesblogomhoz, olyan volt, mintha elvesztettem volna az egyik kezemet vagy lábamat.

Correct! Wrong!

Tiktak. A mutatók csigalassúsággal haladtak előre, én meg hiába bámultam az órát, hátha azzal felgyorsíthatom az időt. Igazán felkészülhettem volna rá, hogy az utolsó percek lesznek a legborzasztóbbak.

Correct! Wrong!

Egy álmos vasárnap délután hosszú sötét kabátos férfi tétovázott a fákkal szegélyezett utca egyik háza előtt. Nem állt a közelben az autója, nem is taxival érkezett. Egyetlen szomszéd sem látta, ahogy végigsétál a járdán.

Correct! Wrong!

Három ínycsiklandozó citromos pite csillogott Catherine előtt. Kezét konyharuhába tekerve benyúlt a sütőbe, majd a karját és az arcát megcsapó hőségre ügyet sem vetve kiemelte a tepsit a kemencéből.

Correct! Wrong!

Valami várt rá a sötétben. Ősi volt, kegyetlen, az árnyékban járt, és pórázon rángatta a tudatát. Idegen világból hozták ide, hogy ősi, eredendő ridegségével elárasszák az ő lelkét. Valami láthatatlan akadály még elválasztotta őket egymástól, de a fal egyre jobban ingott, ahogy a lény fel-alá járkált mellette és próbálgatta a szilárdságát.

Correct! Wrong!

Szeretem megőrizni a dolgokat. Nem az olyan fontos dolgok védelméről van szó, mint a bálnák, az emberek vagy a környezet védelme. A csacska dolgokat: az ajándékboltokban kapható porceláncsengettyűket; sütiformákat, amiket soha nem használ az ember, mert ki akar láb formájú sütit enni; hajszalagokat; szerelmes leveleket.

Correct! Wrong!

Kit imádta az árnypiaci éjszakákat. Ezeken az éjjeleken az apja megengedte, hogy elhagyja a házat, és segítsen neki a bódénál. Kit hétéves kora óta járt az árnypiacra. Most, nyolc évvel később még mindig ugyanúgy megdöbbent és elámult, amikor végigment a Kendall közön Pasadena óvárosában, amíg egy csupasz téglafalhoz nem ért – aztán átlépett rajta, be a színek és fények ragyogó birodalmába

Correct! Wrong!

– Uram? – ismétli meg a hölgy. – Milyen gyorsan szeretné, hogy odaérjen? Két ujjammal erősen megdörzsölöm a homlokomat a bal szemöldököm felett. A lüktető fájdalom erősödik.

Correct! Wrong!

KVÍZ: Felismered a Vörös Pöttyöst az első sorairól?

Hát, ez most nem jött össze. Úgy tűnik az első sorok nem igazán ragadtak meg a fejedben.

A legnépszerűbb Vörös Pöttyösöket úgy tűnik ismered, de van még mit elolvasnod 😉

Majdnem tökéletes eredményt értél el, jál a pacsi! 🙂

Wow, te aztán imádod a Vörös Pöttyösöket - és milyen jól teszed! 😉

Kvíz: Felismered a Rubin Pöttyöst az első (két) soráról?