Könyvkritika: Ava Dellaria – Hazatérés

Az írónő debütáló regénye, a Kedves halottak csodálatos emlékként maradt meg bennem, így kérdés se volt bennem, hogy el akarom-e olvasni a második művét, a Hazatérést. Szerencsére itt nem történt meg az, hogy egy csodálatos debütáló könyv után csalódjak a másodikban. A Hazatérés is elképesztően jó lett és felemelő érzés volt olvasni.

A történet két idősíkon játszódik, már ez is nagyon különlegessé tette. A múltban Marilyn életét követhetjük nyomon, akinek az álma, hogy egyetemre mehessen és elszabadulhasson az anyjától, aki rákényszerítené a saját hollywoodi álmait. Éppen új házba költöznek, amikor megismeri a jóképű Jamest, akibe hamarosan beleszeret.

A jelen hősnője Angie, akit egyedülálló anyukája nevel, és semmit nem tud az édesapjáról. Angie mellett is ott van egy csodálatos fiú, Sam, de a lány fél kötődni, fél az intimitástól és tele van kérdésekkel a múltját, a származását illetően, amiben édesanyja, Marilyn sem ad neki válaszokat. Így Sammel Los Angelesbe utazik, hogy megtalálja a válaszokat – és önmagát.

Különleges, ugye? Hiszen egyszerre ismerjük meg a múlt és a jelen történetéseit, és ettől a múlt szálát valahogy még fájóbb olvasni, mert már az első oldalakból lejön, hogy Marilyn álmai nem válnak valóra, hiába imád fotózni, hiába akar egyetemre menni, az életét arra teszi fel, hogy felnevelje Angie-t és mindent megadjon neki. És Marilyn csodálatos édesanya, olyan, amit ő is megérdemelt volna…

Gondolom nem meglepetés, a múlt szálát valahogy jobban élveztem olvasni. Erősebbnek éreztem, talán azért is, mert a jelen miatt egy csomó kérdés volt bennem: mi történt Jamesszel? Annyira tudni akartam mindent, mint Angie, és szerencsére történet szinte mindent feltárt. És maga az út csodálatos volt. Imádtam a tini Marilynről olvasni, megfogott a magánéleti szála, szerettem a romantikus részeket is, James igazán belevaló és imádnivaló srác.

Leginkább mégis Marilyn és az anyukája, Sylvie kapcsolata fogott meg. Annyira diszfunkcinális volt az egész, Sylvie olyan volt, mint egy nagy gyerek, a lánya gondoskodott róla jóformán. És az, hogy az asszony ráerőszakolta a saját álmait a lányára az egyszerre volt fájdalmas és bicskanyitogató. Amikor belegondoltam, hogy Sylvie számára mekkora fájdalom lehetett, hogy nem tudta megvalósítani amire mindig is vágyott, ott egy pillanatra összeszorult a szívem. Nem, ez sem indok arra, hogy egy anya ezt tegye a gyermekével, de az írónő csodásan átadta a miérteket, és ettől valahogy Sylvie is egy érthetőbb karakterré vált. Nem lett szimpatikusabb. De megértettem mit miért tesz, és ezt értékeltem.

A jelenben Angie szálát kicsit gyengébbnek éreztem. Persze, tudtam szimpatizálni a lánnyal, hiszen én is tudom milyen apa nélkül felnőni, mekkora űrt tud hagyni az emberben mindez, és az is mennyire nehéz, ha más a bőrszíned. Angie-ben pedig hatalmas az űr, és ez láthatóan lecsapódik a párkapcsolatán is Sammel. Viszont itt azt éreztem, hogy nem tudok igazán drukkolni nekik. Sam egy gyerekkori botlástól eltekintve túl kedves volt, Angie pedig nem volt túl jó a fiúhoz. Itt igazából vártam azt a pontot, amikor elengedi Samet, amikor a fiú lélegzethez jut és boldog lehet végre.

Bár árnyaltan, de a könyvben végig jelen van a rasszizmus témája is, James ugyanis színes bőrű, így Angie sem fehér, mint az édesanyja. Akadt jó pár olyan jelenet, ami összetöri az ember szívét, mint amikor az idegenek nem hitték el, hogy Angie Marilyn lánya. És a múltban még több ilyen fájdalmas pillanat történt, az egyiken pedig annyira kiborultam, hogy percekig csak bámultam magam elé. Mert az, ami a sorok között áll, maga a valóság. És ezt még feldolgozni is kín.

Bármennyire is különleges és szerethető a könyv, pár dolog azért nem tetszett benne. Ilyen volt például néhol Angie karaktere, ráadásul volt, ahol úgy éreztem nincs elvarrva egy szál, például Samnél éreztem azt, hogy titkol egy fontos dolgot, amire többször erősen utaltak is, de a végén valahogy elhallgatták a dolgot.

Illetve, néhol zavart a mesélés stílusa is, mert túlságosan sokszor ugráltunk a múltbéli cselekmények között. Konkrét példát spoiler miatt nem mondanék, de így képzeljétek el: Angie mesél valamiről, aztán belekezd egy másik múltbéli eseményhez, majd egy újabb múltbélibe, és visszaugrik oda, amiről eredetileg mesélt, és ez sokszor meg volt csavarva, időnként nehezen volt értelmezhető miatta a történet.

Értékelés: 9/10

Ava Dellariának sikerült, létrehozott egy újabb egyedi regényt, ami bár nem tökéletes, de nagyon belopta magát a szívembe. Szerettem az üzenetét, azt, ahogyan az életről, az álmokról mesél és tanít. A karakterek fejlődését is jó volt átélni, Marilyn pedig igazi kedvenc lett. Örülök, hogy ezt a regényt is elolvashattam, mert igazi élmény volt – minden apróbb hibájától eltekintve.

Hogy tetszik a borító? Először nem teljesen értettem, de a történetben a kolibriknek hatalmas jelentősége van, így maga a borító nem csak azért telitalálat, mert jó ránézni, hanem mert a sztorihoz is maximálisan passzol.

Kinek ajánlom elolvasásra? Ha szereted a komolyabb YA történeteket, ezt se hagyd ki, mert ez olyan történet, amit egyhamar nem fogsz elfelejteni.

Könyvkritika: Ava Dellaira – Kedves ​halottak!