Könyvkritika: Hank Green – Az abszolút tökéletes izé

Ha egy könyvet kevesebb, mint 24 óra alatt kiolvasok, akkor egyértelműen kijelenthetem, hogy nagyon tetszett. A felétől már szó szerint a kezemhez nőtt, mert annyira izgalmas és minden ízében egyedi volt a regény, ráadásul a rejtély is nagyon izgatottá tett, és kíváncsi voltam mi lesz a vége. Pedig eredetileg csak azért akartam elolvasni a könyvet, mert az író a Csillagainkban a hibát is jegyző John Green testvére. Úgy tűnik a tehetség családi vonás.

A történet főszereplője a huszonhárom éves April, aki New Yorkban él, és elég gagyi munkát végez. Egy éjszaka a városban sétálva különleges szoborra lesz figyelmes, ezért odarángatja az egyik Youtuber haverját, készítenek a szoborról egy videót, és ezzel világhírnévre tesznek szert, ugyanis kiderül, a három méteres szobor – amit ők Carlnak neveznek el – a világ hatvanöt nagyvárosában jelent meg egyszerre…

No de mik is a Carlok? Sima szobrok? Netán robotok? April elég hamar annak titulálja őket. Aztán a könyv bedobja a lehető legfurább, mégis legélesebb megoldást: földönkívüli technológiával állunk szemben, ez az első kapcsolatfelvétel az ember és egy földönkívüli faj között. Naná, hogy a világ felbolydul a hír hallatán, a történetnek viszont ez csak a máza, Hank Green igazából másról mesél benne.

A fő témája a könyvnek a hírnév és az emberek természete. April ugyanis nagyon hamar meglátja a lehetőséget a hirtelen jött hírnévben, és mivel designer sulit végzett, így úgy dönt, mindent kihoz abból, hogy ő az első, aki kapcsolatba lépett Carllal, amikor megérintette őt a videóban. April pedig minden, csak nem ostoba, pontosan tudja mit vállal, és mit kell feláldoznia a sikerért.

A könyv egyik legjobb pontja az, amikor April eljut arra a pontra, amikor tudja, meg fog változni az élete. Amikor végiggondolja, eltűnhetne a süllyesztőben, élhetne átlagos életet, vagy lehet ő az, aki mindent kihoz a Carl témából, és igazán híres lesz. April az utóbbi mellett dönt, a sztori pedig nagyon hiteles bemutatja, hogy a közösségi média függőség, a hírnév és a vagyon mit tesz az emberrel.

Korábban a hírnév árnyoldalát mindig úgy prezentálták, hogy drogos leszel meg alkoholista. Szerencsére itt nem ez történt. Egyszerűen csak Green bemutatta April karakterén azt, milyen hatással lehetnek a szavaid, a gondolataid a világra, vagy hogyan deformálódhat el a kapcsolatod a szeretteiddel, avagy milyen megküzdeni azzal, ha megalkottál magadról egy személyiséget, amit kifelé mutatsz, akit szeretnek, de aki nem teljesen te vagy. És persze hogy kezelnek téged az emberek, milyen az, ha szeretetet, vagy éppen gyűlöletet kapsz.

Maga a függőség is gyönyörűen kidomborodik a történetben, gondolok itt például arra, hogy miután Aprilé lesz a hírnév, egyre többet akar belőle, és rengeteg olyan felelőtlen dolgot megtesz Carllal kapcsolatosan, amivel akár az egész emberiség helyett hoz döntéseket. Mint amikor a barátaival megfejt egy kódot, amiből kiderül, Carl urániumot akar, April pedig kamerára veszi, amint odaadja neki.

Hank Green nagyon szépen megmutatta azt is, hogyan reagálnak az emberek a földönkívüli robotokra. Hogyan szakad két felé a társadalom, mitől erősödnek meg a radikális erők, és meddig lehet eljutni azzal, ha valaki nem adja fel a pozitivitását és az emberiségbe, a szeretetbe vetett hitét. Ennek a két nézőpontnak az ütközése gyönyörűen átjött a történetben, leginkább a könyv felében szerettem mindezt, mert annyi reményt adott, amire most, a földönkívüli-mentes hétköznapjainkban is nagy szükség van.

Persze, kérdezhetnétek, hogy akkor most ez egy sci-fi regény-e. Nem nevezném annak, sokkal inkább egy olyan regénynek, ami hitelesen bemutatja az általa kiválasztott témákat, amihez a keretet a földönkívüli robotok adják. Egy ponton pedig átváltunk rejtvény megoldósdiba, hiszen Carl az álmaikon keresztül teszteli az emberiséget. (Ez hamar ki is derül) De bármennyire is keret mindez, egy baromi izgalmas keretről van szó, amit Green zseniálisan felépített, és ami iszonyúan izgalmas és egyedi lett, szerettem róla olvasni.

A könyv mellékszereplőit is nagyon megszerettem, legjobban Robint és Mayát, mert olyan hitelesnek éreztem a két karaktert, de a tudosnő karaktere, vagy Andy, a vlogger-barát is érdekes lett, és jó volt látni rajtuk is, hogy mit tesz az ember egy ilyen fenyegetettség, vagy netán az, ha akarva-akaratlanul is eléri őket a hírnév, és akár az emberiségért kell cselekedniük.

Sokáig nem értettem azt, hogy miért áll a könyv a molyon annyira alacsony százalékon. Most már értem: a hősnő, April az oka. A lány nagyon távol áll a tökéletestől, és ezt fel is vállalja a sztoriban, le is írja, hogy nem fogjuk őt sokszor kedvelni. És tényleg, April minden, csak nem szerethető, és leginkább a romantikus kapcsolataiban okoz csalódást. És hogy van-e karakterfejlődése a történetben? Úgy éreztem sajnos nem igazán van. Az azért érdekes volt benne, hogy biszexuális, örültem, hogy ezt a témát is felvállalta Green, ráadásul sok szép gondolat átjött ezügyben.

April tipikusan az a hősnő, aki egy ponton idegesíteni fogja az embert, és nem csak a meghozott döntései miatt, hanem az alaptermészete miatt is. Nem mindig egyszerű róla olvasni, de idővel úgymond belejöttem, elkezdtem látni a lány rétegeit, és úgy végül kedvelhetőbb lett, de nem ő az, aki miatt beleszerettem a regénybe.

Értékelés: 9/10

Az abszolút tökéletes izé egy zseniálisan felépített könyv, ami baromi fontos témákról mesél meglepő hitelességgel, miközben bemutatja azt, hogyan reagálna az emberiség, ha földönkívüli robotok lepnék el a városainkat. Alig várom már, hogy érkezzen magyarul a sorozat második kötete, mert rengeteg kérdésem maradt megválaszolatlan.

Hogy tetszik a borító? Passzol a könyvhöz, jók rajta a Carl-minták és szeretem a színeit. Most, a könyv olvasása után imádom és értem a borítót, de előtte nem voltam tőle elragadtatva.

Kinek ajánlom elolvasásra? Ha szeretted John Green regényeit, szerintem a tesójának is érdemes megadnod az esélyt.