Filmkritika: Eurovíziós Dalfesztivál – A Fire Saga története (2020)

Évek óta hatalmas Eurovíziós Dalfesztivál rajongó vagyok, így gondolhatjátok mekkora boldogság volt nekem, amikor kiderült, hogy érkezni fog egy Netflix film, amiben a két főhős álma az Eurovízió megnyerése! A film a héten került fel a Netflixre, és bár nem imádtam annyira, mint vártam, biztosan újra fogom nézni, mert hatalmas élmény volt így is.

A történet főszereplője Lars és Sigrit, akik azóta, hogy gyerekkorukban látták az ABBÁt az Eurovízión, arról álmodnak, hogy megnyerik a versenyt. Állandóan énekelnek, dalokat írnak, és előadják őket a kis falujuk kevésbé lelkes közönségének. Miután egy véletlen folytán bekerülnek az Izlandi Eurovíziós válogatóra, megkapják a kijutás lehetőségét is.

Na jó, kezdjük a film legnagyobb gyengeségével, az pedig Lars karaktere. Nehéz az olyan történetekkel, ahol a főhős kevésbé kedvelhető, itt sajnos ez történt. Nehéz a helyzet ám, mert Lars alapvetően egy vicces figura, és az is segít neki, hogy az ember egy idő után bevonódik, és annyira azt akarja, hogy teljesülnek az álmai. A pasi középkorú, mindenki lenézi, az apja is azt sürgetné, hogy adja fel végre az álmait. Egyedül Sigrit tart ki mellette…

Persze azért sem egyszerű kedvelni Larsot, mert Sigrit maga a napfény, Rachel McAdams tökéletesen hozta a karaktert, az első másodperctől imádnivaló a lány, és érthetőnek érződik mindenki más gondolata: mit keres egy ilyen lány egy ilyen pasi mellett? És nem a külsőségről van szó, hanem a viselkedésről, mert a történet egy pontjáig Lars nem túl szimpatikus. Sigrit viszont elképesztően szerelmes, de Lars nem akar összejönni vele, mert fél, hogy tönkremegy a Fire Saga egysége, és odalesznek az álmaik.

Érthető ám Lars gondolkodásmódja is. Az Eurovízióra tette fel az életét, gyerekkora óta mást se mond az otthoniaknak, akik lenézik őt, hogy márpedig nyerni fog. Annyira bizonyítani akar mindenkinek, hogy észre sem veszi, hogy Sigrit szerelmével ő már nyert. Persze, innen jön az, hogy Lars karakterfejlődése áll majd a történet középpontjában, és ebből a szempontból jól teljesít a film.

A problémám valószínűleg az arányokkal volt. Több olyan pont volt, amikor vártam, hogy majd most megjön Lars esze, de nem, folyamatosan tolódott a dolog, és mire már tényleg belátta azt, amit be kellett, addigra már nem volt rám akkora hatással, talán mert fejben el is engedtem már a dolgot. Ezzel együtt a film végét nagyon szerettem, azt a bizonyos nagyjelenetet, amikor elhangzik a dal az Eurovíziós döntőn, azt legalább nyolcszor visszanéztem a mai napon – és még jó párszor sor fog erre kerülni.

Maga az Eurovíziós keret iszonyúan jól működött. Persze, vígjáték alapon működött, gondolok itt kicsit hiteltelen próbákra, de akkor is, imádtam az Eurovízió minden pillanatát, belesni a kulisszák mögé, drukkolni a főhősöknek és az érdekesebb mellékszereplőknek, hogy mit produkálnak vajon a színpadon. Tetszett, hogy átadták az Eurovízió hangulatát, jöttek kicsit ostobább de szerethető dalok is, és ugyanúgy a látvány volt az egyik hangsúly, mint ahogy élesben is. Amikor pedig a pontbejelentések voltak úgy izgultam, mintha csak a magyar versenyzőért kellett volna drukkolnom. Teljesen bevont a sztori magával, és szeretem az ilyet.

Külön nagy élmény volt az, hogy több Eurovíziós fellépő is szerepet kapott a filmben – lásd a fenti videót. Itt volt a nyertesek közül töbek között Conchita Wurst, Netta, Salvador Sobral, Loreen, Alexander Rybak, Jamala, de a legutóbbi Eurovíziós kedvencem, Bilal Hassani is. Annyira jó volt az ismerős arcokat feltűnni, talán azért is, mert olyan sokat jelent számomra az Eurovízió, és a film is valahogy a jó módon állt hozzá a műsorhöz.

A film humorát is szerettem ám, Will Ferrellnek volt pár nagyon erős egysorosa, amikor az amerikaiakkal veszekedett ott nem tudtam nem röhögni. A kedvenc sírva röhögős jelenetem a sálas incidens volt, és annak is annyira imádtam az üzenetét. Mindig fel kell állni, és szembenézni az emberekkel, akkor is, ha cikinek érzi az ember azt, amit tett.

A színészek közül Rachel McAdams játékát szerettem a legjobban, bámulatos volt Sigrit szerepében. Ferrell is hozta amit kellett, nem az ő hibája, hogy kevésbé szimpatikusra lett megírva a karaktere. Demi Lovato jelenlétét kicsit keveseltem, belőle sosem elég 🙁 Dan Stevens-t viszont imádtam, különösen a film végén. Zseniális az a pasi, pláne ha Alekszander szerepét összehasonlít a Downton Abbey-s karakterével. Ég és föld, de mindkettőt végtelenül hitelesen hozta.

Értékelés: 9/10

Eurovízió rajongóként hihetetlenül sokat jelent számomra ez a film. Olyasmi is, mint egy szerelmes levél a műsornak, amiért én is odavagyok. De nem csak a keret volt érdekes, hanem a szereplők is, és maga az üzenet, amit a történet közvetített, különösen Sigrit saját dala. Mert néha az igazi boldogság a szemünk előtt van az otthonunkban, és azt kell megragadni amíg élünk.

Tényleg Rachel McAdams és Dan Stevens énekel a Netflix Eurovíziós filmjében?