9 gondolat Az Éhezők viadala trilógia újraolvasása után

Annyira szerettem Az Énekesmadarak és kígyók balladáját, hogy nem tudtam elszakadni Panem világától, és nyolc évvel az első olvasásom után újra elkezdtem a trilógia olvasását. Mivel értékeléseket nyolc éve már írtam, ezért most csak pár gondolattal érkezem, ami bennem maradt a trilógia elolvasása után.

Figyelem! A bejegyzés spoilereket tartalmaz!

#1 – Az anyává válás kérdése

Nekem ezidáig fel sem tűnt ez a fájó kettősség: hogy Katniss mennyire szereti a gyerekeket, de ő maga soha nem akar anyává válni, mert nem akarja, hogy a gyerekeinek rettegniük kelljen a viadaltól. És ez annyira borzalmas, hogy valakitől szó szerint a körülményei miatt akarjon úgy lemondani a gyermekvállalásról, hogy valójában szeretne anya lenni. Ezért is volt az epilógus számomra tökéletes befejezés.

#2 – Katnisst továbbra is imádom

Az utóbbi években sok embertől hallottam, hogy Katnisst érzéketlennek gondolják, aki mindenkit utál a húgán kívül. Nekem a karakter teljesen hiteles, ha 11 évesen vadásznom kéne, és eltartani a depressziós anyám és a pici húgom, én is kevésbé lennék érzelmes a világra, és pont ez a hozzáállás kellett ahhoz, hogy higgadtan túlélje a viadalt.

Emellett viszont éreztem azt, hogy Katnissnek rengeteg érzelme van mások felé, és van benne szeretet, csak máshogy mutatja ki. A második részben például szó szerint meg akart halni, hogy Peeta éljen, mi ez, ha nem érzelem? Amúgy meg, imádom, hogy Katniss ennyire okos, eszes, ravasz és ragaszkodik a morális értékrendjéhez. Az pedig, ahogy a végén Snow és Coin között meghozta a döntést, na az számomra mindent vitt.

#3 – A szerelmi háromszög mindig is ennyire gyenge volt?

A könyvekben olyan esetlenül ábrázolta Collins a szerelmi háromszöget, hogy csak lestem. Egyszerűen úgy éreztem, nem működik annyira a dolog, mert Katnissnek az élethelyzetében kisebb dolog is nagyobb annál, hogy most ki lesz a szerelme és ki nem…

Persze Collins próbálkozott, akadt pár gyönyörű gondolat, a srácok nagyon odatették magukat diaólogusok terén, leginkább Peeta szavai bűvöltek el. De Katnisst is meg tudtam érteni, ha meg akarnak ölni, ha a családod veszélyeztetik, ha háború van amit kvázi “te lobbantottál lángra“, tényleg nem az a prioritás, hogy a szexi vadászt vagy a romantikus hősszerelmest válaszd.

#4 – Jó pár karaktert új színben láttam

Emlékszem anno, amikor nyolc éve olvastam a könyvet, eléggé rühelltem Haymitchet és Katniss anyukáját is, na jó, a mentort a második kötettél már megkedveltem. Most, ennyi évvel később már mindkettejük karakterét jobban átlátom, jobban értem, hogy a múltunkban történt borzalmak mennyire képesek befolyásolni a jelent. Collins pedig ezt érzésem szerint hitelesen reprezentálta. Azt pedig ahogyan Katniss és az anyukája kapcsolata fejlődött, csodálatosan átadta az írónő.

#5 – A lázadás apró jelei

Mivel most már ismertem a sztorit, naná, hogy elkezdtem olyan szemmel is nézni, hogy hol tűnnek fel az előre utaló jelek a kitörni készülő lázadásról. És már itt elrejtett apró jeleket az írónő, mint például Cinna tudatos ruha választásai, az, ahogyan szándékosan meghagyta Katniss hajfonatát, hogy a körzetek emlékezzenek a lányra, aki az életét áldozná a húgáért. De ugyanilyen apró jelnek érzékeltem például azt, hogy a 11. körzet kenyeret küldött Katnissnek, pedig a körzetek soha nem küldenek semmit másnak, csak a saját játékosaiknak.

És már itt lehetett látni azokat az apróságokat, hogy Katniss mivel erősíti a lázadás magvát az emberekben. Például amikor betemeti Rutát virágokkal, vagy persze a végén, a bogyókkal. Durva, hogy ennek a sok apróságnak a jelentőségét az első olvasás során fel sem fogtam, pedig Collins már itt a nagyobb képet készítette elő. Imádom!

#6 – A viadal borzalmas

Amikor először olvastam a könyvet, nagyon vitt előre az izgalom, talán kevésbé mélyedtem el a részletekben. Most viszont másodjára már ez is megvolt, és sok olyann pont volt, amikor le kellett tennem a könyvet, mert meg akart szakadni a szívem. Sok minden mellbe vágott, mint, amikor meghalt a rókaképű lány és Katniss leírta, csontsovánnyá fogyott az éhezéstől a lány. Vagy a második részben, amikor a három gyerekes anyuka rögtön meghalt az első napon…

Mindig is tudtam, hogy ez az egész viadal egy borzalom, minden, amit köré építettek az, de most, másodjára olvasva tűnt fel igazán az egész. És elszörnyedtem, és egyben éljeneztem is, mert Collins annyira ügyesen kitalált mindent, annyira a helyén volt az egész, minden ötlet, minden apró részlet. Remélem az írónőből sosem lesz diktátor, mert megnézhetjük magunkat.

#7 – Itt mindenki áldozat, csak máshogy

Első olvasásnál nem volt bennem ennyire erős együttérzés a kapitóliumi lakosokkal szemben, de mostanra már kicsit jobban átjött, hogy itt, ebben a világban és Snow rendszerében mindenki áldozat, nincs igazi szabadság, csak kinek több, kinek kevesebb kiváltság jut.

Erre a legjobb bizonyíték a harmadik kötet vége, amikor a külső kerületeknél sorra hullanak el a kapitóliumi polgárok, vagy éppen amikor elrabolják Katniss szépségmentorait, akikkel eléggé csúnyán elbánnak a 13. körzetben.

#8 – Katniss és Kökörcsin “kapcsolata”

Hogy én mennyire szerettem most a közös jeleneteket, amikben ott volt Prim macskája, Kökörcsin és Katniss. Szép ívet mutatott az írónő a kapcsolatukról, és imádtam, amikor a végén a Prim iránti veszteségnél a macska vígasztalta végül a lányt. És mondanom sem kell, jókat röhögtem a korábbi “vitáikon”.

#9 – Prim és Finnick összetörte a szívem

Már az első alkalolommal is nehéz volt olvasni Prim és Finnick haláláról. Gyűlöltem, hogy meg kellett halniuk, de utólag úgy érzem, Collins olyan élethelyzetet teremtett, amikor ez elkerülhetetlenné vált, és így lett hiteles a sztori.

De amikor a harmadik részben voltak azok a nagy beszélgetések, ahogy az írónő ábrázolta Finnick boldogságát, vagy éppen azt a gyönyörűen átalakuló Prim – Katniss testvéri kapcsolatot, ahol már mindkét fél egyenrangú, annyira gyönyörű volt, na, és ezek után csak még jobban fájt a karakterek halála. Összetört a szívem, úgy érzem.

* Még nem olvastad az előzménykötetet? Szerezd be akciósan! Katt! *