Body Wrapper


5 könyv, ami segített, hogy jobb emberré váljak

A könyvek és az olvasás legnagyobb ereje az, hogy üzenetet ad át, amit ha jól értelmezünk, akkor sokkal jobb emberek lehetünk, és ezáltal segíthetünk akár másoknak is. Az én életemre ez az 5 könyv volt anno olvasás során nagy hatással, és remélem, hogy az üzenetük még mindig bennem él.

Angie Thomas – The Hate U Give: A gyűlölet, amit adtál

Életem egyik legnagyobb kedvence ez a könyv, ami tulajdonképpen a rasszizmust és a társadalmi egyenlőtlenségeket mutatja be. Nagyon tudtam azonosulni a hősnővel is, mert anno a gimiben az osztályomban is én voltam az egyetlen színes bőrű, és mindez rengeteg helyen megtörtént velem. Ugyanúgy viselkedtem, mint Starr, beolvadtam, próbáltam elfelejteni a bőröm színét, megtagadni azt, akinek születtem, és tudomást sem venni a problémákról, amit mindez jelent. A könyv felnyitotta a szemem, hogy a roma származásom nem szabad megtagadnom, sem elhallgatnom. A könyvben Starr is eljutott erre a pontra, és miután szabaddá tette magát, az élete is jobb lett. Ezt érzem én is.

Colleen Hoover – It Ends With Us: Velünk véget ér

Ez a regény egy párkapcsolaton belüli erőszakról szól. Az olvasása előtt nem igazán értettem mindennek a dinamikáját, olyan naív nézetet vallottam, ha bánt, miért nem hagyod el? Nem láttam át igazán, hogy mennyire nehéz bántalmazott félnek lenni. Szerelmesnek lenni abba, aki megüt. Megélni és átélni a boldog pillanatokat, és közben rettegni az elkövetkezendő rossztól. Mióta olvastam ezt a történetet, másként viszonyoluk a dolgokhoz. Úgy érzem, még empatikusabban állok az ismerőseim párkapcsolati problémáihoz, mert már jobban megértem, mennyire nehéz kilépni abból, ami időnként nagyon jó pillanatokat okoz, a mélyben viszont ott a rettegés.

Jay Asher – Tizenhárom okom volt

A könyvben van egy idézet, ami nagyon mélyen megragadt bennem. “Senki sem tudja teljesen biztosan, milyen hatással van mások életére. Sokszor fogalmunk sincs. Mégis ugyanúgy cselekszünk.” Tizenhárom ember “tehetett” arról, hogy Hannah öngyilkos lett, köztük pedig sokan nem is sejtették a tetteik következményeit. Pedig ha csak egyikük másként viselkedik… Ha Justin nem mutatja meg a képet, ha Clay tökösebb és tényleg összejön a lánnyal, ha Courtney másként viselkedik. Folytathatnánk még a sort, ugye? Később rájöttem, mindez igaz a mi életünkre is.

Nem tudhatjuk milyen hatással vagyunk másokra. Nem tudhatjuk, hogy amikor valami rosszat teszünk, az mekkora sebeket okozhat. Bár a könyv olvasása előtt is figyeltem rá, hogy igyekezzek jó ember lenni, a Tizenhárom okom volt után jobban megerősödött bennem ez az érzés. Persze nem vagyok tökéletes, vannak hibáim, van, amikor elszalad velem a ló. Emberből vagyok, így tökéletes sem lehetek. Ezzel együtt úgy érzem, nekem ez a könyv nagyon sokat adott.

J.K. Rowling – Harry Potter sorozata

Gyerekként olvastam a Harry Pottert, és már akkor nagy hatással volt rám. Imádtam a történetét, izgalmasnak, kalandosnak éreztem. De csak felnőttként döbbentem rá igazán arra, hogy mennyit is tanított nekem a könyv az elfogadásról, mások szeretetéről, a gyűlölködés problematikájáról, vagy éppen a bizalomról. Kisgyerekként fel se tűnt igazán, hogy mit is jelent a “sárvérű” és “aranyvérű” ellentét, vagy azt, mit is jelent igazán kiállni a hatalom ellen, és felvállalni afféle “ellenzékként”, hogy igenis meg kell védeni az értékeket. Most, felnőttként igazán tudom értékelni, hogy J.K. Rowling már gyerekkoromban tett azért, hogy jobb ember lehessek – amiért jár a köszönet.

Margaret Atwood – A szolgálólány meséje

Körülbelül 15 éves lehetettem, amikor először olvastam a történetet, és már akkor nagy hatással volt rám. Emlékszem, nem sokkal előtte az egyik tanárom megkérdezte, a nőknek, vagy a férfiaknak az egyszerűbb az érvényesülés során. Akkor azt gondoltam, a nőknek, naná. Ez a könyv viszont felnyitotta a szemem két dologra is: hogy a vallási fanatizmus mennyire veszélyes, és durván veszélyes hellyé formálhatja a világot. A másik megvilágosodásom az volt, hogy a nőknek bizony nehezebb, és ha bármit tehetek azért, hogy könnyebb legyen, akkor cselekednem kell. És azóta igyekszem is úgy tenni.

6274 <- Az összes oldalletöltés 8 <- A mai adatok
6275 <- Az összes oldalletöltés 9 <- A mai adatok