Film készülhet Colleen Hoover Velünk véget ér könyvéből!

Colleen Hoover ma csak úgy ontja a jó híreket! Az írónő most azt árulta el, hogy elkeltek az itthon is megjelent Velünk véget ér filmes jogai!

Azt érdemes tudni, hogy Hoover számára ez egy nagyon személyes könyv, mert a családon belüli erőszak az apja révén az ő életében is jelent volt, akárcsak ebben a regényben. Talán éppen ezért is, de az írónő törekedett rá, hogy ha elkelnek a filmes jogok, olyan helyre kerüljön, ahol méltón bánnak a történettel.

Hoover végül az eladás mellett döntött, a jogokat pedig Justin Baldoni produkciós cége vette meg. Levelében Hoover azt írja, hogy a döntést nagyban segítette Baldoni személye, aki fontos projekteket visz végre a női egyenjogúság érdekében, mellesleg neki köszönhető a Két lépés távolság film is. És hogy jó kezekben lesz-e a könyv? Baldoni írt egy frenetikus levelet Hoovernek, teljes egészében itt olvasható.

A levélből kitűnik, hogy Baldoni is imádta a könyvet, kiemelte, hogy egyszerre gyönyörű és fájdalmas, ami nagyon realisztikus és felejthetetlen módon ábrázolja ezt a komplex témát, miközben nincsenek igazi rosszfiúk a történetben, csak olyan emberek, akiket meggyötört az élet.

Az ilyen történetek képesek rá, hogy megváltoztassák és megmentsék az emberek életét. Hiszek ebben a történet, hiszem, hogy hatalmas hatással lehet a világra. Szóval, ha elfogadod, boldogan dolgoznék veled” – zárta sorait Baldoni, aki amúgy a Jane the Virgin sorozatból is ismerős lehet.

A premier dátuma és egyéb dolgok még nem ismertek, hiszen még csak a filmes jogok keltek el, de egyelőre örüljünk annak, hogy ilyen jó kezekbe került a könyv! És ne felejtsétek, novemberben Hoover Magyarországra érkezik és dedikálni is fog!