Body Wrapper


Így terveztem meg a The Serpent King – A Kígyókirály magyar borítóját

A Könyvhétre érkezik magyarul Jeff Zentner sikerkönyve, a The Serpent King – A kígyókirály. Nagyon büszke vagyok rá, hogy egy ilyen szuper regényhez tervezhettem borítót, így meg is mutatom nektek, hogy milyen tervek készültek.

Abban már a kezdetekben biztos voltam, hogy valamilyen nagy és látványos betűtípust szeretnék, mert az eredeti borítónál is így oldotta meg a tervező. A betűtípus hamar meglett, és annyira megszerettem, hogy küldtem a kiadónak egy ilyen letisztultabb verziót is.

Az én kedvenc tervem viszont ez a naplementés volt, leginkább a színei miatt, mert imádom a kék és a sárgás árnyalatok keveredését. Ez kikerült végül borítószavazásra is, de nem kapott sok kedvelést. Megmutatom viszont egy kicsit vadabb verzióját, ezen ugyanis kígyó pikkelyek bújnak meg – bár így utólag látom, nem volt a legjobb ötlet 🙂

A végső borítót is nagyon szeretem ám! A kép megtalálása pedig klassz sztori: egy totál másik borítóhoz kerestem fotókat, és amikor megláttam ezt, rögtön lementettem, hogy na majd jó lesz a The Serpent Kinghez. Mikor pedig terveztem ehhez borítókat, csak utólag jutott eszembe, hogy ő is van nekünk 🙂 A nyomdai variánsban van azért pár apróbb változtatás, de nagyjából maradt az elképzelés.

A KÍGYÓKIRÁLY – BLOGTURNÉ

  • Végre érkezik magyarul is Jeff Zentner díjnyertes regénye, a The Serpent King. A minőségien megírt Young Adult történetről a Blogturné Klub bloggerei mesélnek, a turné végén pedig nyerhetsz is egy példányt a könyvből!

  • A könyv női főszereplője, Lydia egy rendkívül sikeres blogger, aki a jövőjét és a lehetőségeit is a blogjának köszönheti.

    A mostani játékunk során olyan magyar blogger és vlogger lányok képeit találjátok meg, akik a semmiből építettek fel karriert, akárcsak Lydia. A feladatotok, hogy a kép alapján felismerjétek kiről van szó, és a beírjátok a rafflecopter doboz megfelelő sorába.

    (Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

    a Rafflecopter giveaway

  • – 06.05. – Hagyjatok! Olvasok!
    – 06.07. – Sorok Között
    – 06.09. – Könyv és más
    – 06.11. – Deszy könyvajánlója
    – 06.13. – Sorok Között

3516 <- Az összes oldalletöltés 2 <- A mai adatok
3517 <- Az összes oldalletöltés 3 <- A mai adatok