Könyvfesztivál 2019 – Ilyen volt az esős könyves party

Mivel már Budapesten élek, így baromira vártam a csütörtököt, hogy végre kilátogathassak a Könyvfesztiválra, ráadásul ha már a Moszkva térre (bocsi, nekem örökre ez marad) kellett mennem, naná, hogy csütörtök délelőttre beizzítottam az új Bosszúállókat, ami amúgy fergeteges lett.

Sajnos két külön épületben volt a Könyvfeszt, szívtam miatta eleget…

Háromra át is értem a Könyvfesztiválra, és hű srácok, nagyon meglepő élmény volt. Alig voltak emberek! Ahhoz voltam hozzászokva, hogy könyvfesztivál = tömegnyomor, de a csütörtök nagyon szellős volt. Így mindenkinek csak javasolni tudom, ha nyugiban szeretne szétnézni, vásárolni, ne hétvégén jöjjön.

Iszonyú jó érzés volt élőben is meglátni a borítót 🙂

Szóval, én aznap körbenéztem, fotóztam, megcsodáltam az újdonságokat is. Itt szembesültem azzal, hogy az általam tervezett Veronai szerelmesek könyvborítóra felkerültek dombornyomott szívecskék is, nagyon feldobja az egészet. Beszélgettem is jó sokat, és végre Adával és Ünigével is össze tudtunk futni. (Éljenek a könyves események). Utána viszont siettem haza, mert dolgozni is kell valamikor 🙂

Olvasókkal találkozni jó! 🙂

Szombat reggel indultam vissza a Fesztre, igaz, még volt annyi eszem mielőtt bezártam az ajtóm, hogy visszamenjek egy lenge tavaszi kabátért. Hát nagyon kellett, mert bazi hideg volt egész hétvégén. Az ilyen eseményeken általában két szerepkört töltök be: dedikálok, + én fotózom az összes dedikáló Könyvmolyképzős szerzőt. Szóval igen, kimaxoltam a hétvégét szokás szerint, de tele vagyok jó élményekkel.

A fotózás alatt Csukás Istvántól kaptam egy tündéri mosolyt is 🙂

A korábbi könyves eseményeken is volt már rá példa, hogy megállított egy-egy olvasó egy gyors dedikálásra, vagy közös fotó készítésre, de ez most legalább tizenötször előfordult a hétvége során. Számomra nagyon meglepő volt, kicsit zavarban is voltam szerintem, de ettől még baromira örültem minden egyes találkozásnak, jó volt veletek kötetlenül beszélgetni úgy, hogy egyikünk se gondolt arra, hogy még hosszú a sor.

Akasztják a hóhért… De ezt a képet amit Deszy csinált szeretem 🙂

Egy író számára tényleg hatalmas dolog találkozni az olvasóval, meghallgatni a gondolatokat, vagy csak lazán beszélgetni egy könyves eseményről. Engem ezek mindig feldobnak, és már agyalok is rajta, hogy mi legyen a következő regényem, mert durván megjött a kedvem az íráshoz. Ó, az is jól esett ám, hogy sokan kérdeztétek mi a helyzet a Pokolba a jópasikkal! kéziratommal. Sajnos még elbírálás alatt van, bízom a legjobbakban 🙂

Évivel kábé tízszer futottunk össze, de mindig klassz volt 🙂

Mivel tavaly két könyvem jelent meg, azért biztos voltam abban, hogy jó páran eljöttök majd dedikáltatni, de arra azért nem számítottam, hogy ekkora tömeg lesz. Kicsivel a kiírt 17.00-ás időpont előtt kezdtem, és kábé két óra volt, mire végeztem. Iszonyúan örülök, hogy ilyen sokan eljöttetek az aláírásért, és hősiesen kiálltátok a sort.

És ez csak a sor fele! Deszy mondta, hogy kanyarodik, de nem hittem, hogy ennyire. Wow!

Bevallom az elején kissé zavarban is voltam, hogy ennyien vagytok, pláne amikor Deszy meglepve közölte, hogy a sor még kanyarodik is, és majdnem a falnál tart. Hát hű! Zavaromban két Élni akarok!-ot rosszul is dedikáltam. Élj meg minden pillanatot” – ezt akartam beleírni, mert releváns a könyv üzenetével. „Éld meg a holnapot!” lett belőle, ami mondjuk valahol cuki, de na… Sajnálom a bakit!

Talán ekkor jöttem rá, hogy elírtam… Bocsánat 🙁

Maga a Könyvfesztivál szokás szerint nagyon jó élményként csapódott le bennem. Felsorolni sem tudom hány klassz emberrel sikerült beszélgetnem, mennyit nevettünk, és hány pozitív gondolat költözött belém ezen a két napon. Hála ezeknek még az időjárást sem bántam annyira, bár az a forró csoki már baromi jól esett a vasárnapi hidegben – vehettem volna hamarabb is. Viszont nem titkolom, iszonyúan elfáradtam, rengeteget mentem a két épület között, így örültem, mikor vasárnap végre hazaérkeztem. Bár tény, az első gondolatom az volt, hogy mikor lesz már Könyvhét… 🙂

Vasárnap az Ekultúra fotósa is elkapott egy képre, köszönet érte. Így legalább meg tudom mutatni, hogy nem egy pólót hordtam két napig 🙂