Body Wrapper


5 gondolat a Shadowhunters fináléjáról

Ez a tavasz a búcsúzásokról (is) szól, ugyanis a Shadowhunters is véget ért. Anno a sorozat kicsit nehezen indult be, de a második évadtól folyamatosan fejlődött, és most, így a végére igazán ütős lett, noha pár írói döntéssel nem feltétlenül értek egyet. Íme 5 gondolat a fináléról – vigyázz, spoileresek!

– Sizzy működött! Eléggé féltem attól, hogy pár rész alatt hogyan tudják szépen átadni majd Isabelle és Simon a semmiből előtörő románcát. Nos, szerencsére nem volt ezzel gond, a színészek közti kémia remek volt, és tetszett az évadban a történetszáluk. Pláne az utolsó részben. Ráadásul külön jó pont volt az, hogy a románcuk reflektált a Malec-szálra, és hogy bátran működhet alvilági és árnyvadász párkapcsolat is.

– Clary, te imádnivaló! A sorozat színészei közül Katherine McNamara kommunikációján látszott leginkább, hogy mennyire szerette a sorozatot, és ez bizony a színészi játékán is átjött. Hihetetelnül jól alakította a karaktert, igazán felnőtt a feladathoz, pláne az első részekhez képest. Ráadásul az, ahogy az írók megírták Clary karakterét nekem külön bejött, olyan hiteles volt a Sebastian-szál, hogy tényleg éreztem mennyire nehéz neki az egész. Az, amikor leszúrta végül a bátyját mindent vitt, pláne ha belegondolok, hogy az apját is neki kellet megölnie a világ védelmében.

– Malec kicsit sok volt… Mármint, értem én, fanfavorit páros, meg cuki meleg esküvő,de kissé úgy éreztem, hogy a párosnál megszaladt az írók fantáziája, eközben meg a színészek között meglehetősen kevés volt az édes, bújós jelenet, amikor tényleg átjöhettek volna az érzelmek. A kémia azért sokszor működött, leginkább a tréninges jelenetnél. Magnusnál külön jó volt a varázslat-megvonós szál, ezt egész ügyesen átadták, pláne a vitákat.

– Inkább felejtették volna el a Mennyei tűz városát. Azt előre tudtuk, hogy a hatodik könyv két epizódba lesz belesűrítve. Kár volt érte, pláne mert Sebastian megölése is nagyon gyorsan történt, igaz, maga a jelenet ütött, csak egyszerűen nem volt akkora jelentősége a dolgoknak, mint vártam, Edom megjelenítése is meglehetősen gyengus lett, több lett volna ebben a lehetőség, ahogy a sötét árnyvadászok szál elhagyását is sajnáltam. Ó, amúgy annak örültem, hogy bejött ez a mennyei tüzes ötlet az alvilágiak gyógyításával kapcsolatosan, kár, hogy ezzel nem foglalkoztak bővebben, és elvették a lehetőséget azon alvilágiaktól, akik feladták volna a természetfeletti erejüket.

– Amnézia, de kinek? Örülök, hogy megtartották az amnéziás ötletet, külön plusz pont, amiért Clary kapta mindezt angyali büntetésül a rúnák teremtése miatt. Iszonyú erős jeleneteket kaptunk, a búcsúzós az például mindent vitt, Claryvel együtt szakadt meg a szívem, ahogy elhagyta az intézetet. Az időugrás is tetszett, csak jó lett volna többet megtudni Clary mondén életéről. Ezzel együtt maga a lezárás nekem bejött, visszahozta az első rész hangulatát, miközben azért megvolt a happy end-feeling is.

Mindent egybevéve nekem tetszettek az utolsó részek is. A színészeken látszott, hogy élvezik, a vizuális effektek is sokat javultak, ráadásul ügyesen tágították Cassandra Clare világát. Persze, akadtak logikai bakik, elsietett dolgok, néhol lehetett volna több, jobb, de a szememben a sorozat a szerethetőségéből nem veszített az utolsó részekre sem. És ezen a ponton meg kell jegyeznem, nekem baromira hiányozni fog a Shadowhunters, elnézném még jó pár évig. Mindenesetre a finálé ütött, így csalódott nem vagyok, és remélem lesz valami a Pokoli szerkezetek tv-sorozatból.

18611 <- Az összes oldalletöltés 5 <- A mai adatok
18612 <- Az összes oldalletöltés 6 <- A mai adatok