Body Wrapper


Jön a Karvalyszárnyon folytatása? Íme, Kae Westa válasza!

Kae Westa regényeit nagyon szeretem, a Karvalyszárnyon is kellemes emlékként maradt meg bennem, így akárcsak sokan, én is várom a folytatást. Az írónő egy FB posztban mesélt most arról, hogy mi is okozott neki nehézséget az írás során, hogy áll a kézirat jelenleg, és mikorra szeretné, ha megjelenne a Snaukaszív. (Legyen most hétfőn :D)

Alább meg is nézhetitek az írónő posztját a témában kapcsolatban. És addig is, ha még nem olvastátok a Karvalyszárnyont, itt az idő nekikezdeni 😉

Egyik könyvem esetében se beszéltünk annyit a második részről, mint a Karvalyszárnyonéban. Azt hiszem, ennek leginkább két oka van: az egyiket Zurvan Delangának hívják, a másik pedig az, hogy a regényt a klasszikus „folytatása következik” frázissal zártam. A Karvalyszárnyon egy fél történet – egy olyan fél történet, aminek a másik fele istenesen megkínzott az évek során.

Már a megjelenés idején is szorgosan írtam a folytatást, amiről kezdettől tudtam, hogy a Snaukaszív címet fogja viselni, és a sziklafák másik oldalára viszi át Calináékat. A mai napig itt hallgat a gépemen egy „snaukaszív_halott.docx” névre keresztelt, kilencvenhárom oldalas dokumentum. Felmerült a minap egy ismeretlen írótárs részéről, hogy második kötetet írni nehéz – tanúsítom, ez pontosan így van. Nem szégyellem bevallani, elsőre csúfosan elbuktam. Hivatalosan nem adtam fel, épp csak egyre többet foglalkoztam mással (említettem, hogy keményen háttérmunkázok egy hatalmas történetfolyamhoz, igaz?), mígnem szembejött velem egy orosz grafikus Sauron-fanartja, és túszul ejtette a fantáziámat.

A többit tudjátok. Két hónap alatt megírtam a Napsötétet, és még akkor is Vrudláék világában időztem, amikor már nem volt mit hozzátennem a szöveghez. Kaptam is bőven szemrehányást, no meg reménykedő kérdéseket, hogy ugye most már visszatérek a dolgomra, és teljesítem az ígéretemet – én meg nem mondhattam, hogy milyen zsigeri rettegés van bennem, ha a Snaukaszívre gondolok, hiszen egyszer már elszúrtam, és különben is, akkor épp Svarioni Yondican érdekelt a legkevésbé. Összeszedtem magam, és napra pontosan egy évvel ezelőtt ismét belekezdtem.

Nem mondom, hogy könnyű volt. Nem mondom, hogy sose vágtam oda. Nem mondom, hogy nem szúrtam el benne kismillió dolgot, amit még végig kell javítanom (és nem szóismétlésekre meg elgépelésekre gondolok), de megírni megírtam. Június elején befejeztem, azzal máris belevágtam egy következő regénybe – mindig mindent leteszek pihenni, mielőtt újra végigmennék rajta, és ha valamin, a Snaukán még nagyon-nagyon végig kell, de addig se akartam vesztegetni az időt.

Brutálisan szét fogom marcangolni, az teljesen biztos. Darabokra szaggatom, aztán újra összerakom, ezúttal olyanra, amit szívesen adok a kezetekbe. Tudom, hol vannak a hibái (legalábbis a legtöbb), és arról is van fogalmam, mihez kezdjek velük. És bár kérem, hogy ezt ne vegyétek ígéretnek, én nagyon szeretném, ha a könyvhéten már snaukázó sorokban állnátok érte a Delta Vision standja előtt, jó alaposan megijesztve a kollégákat a számbeli fölényetekkel.

Harmadik kötet nem lesz. Calináék kalandjai (hitem szerint) megnyugtató véget érnek a Snaukaszív utolsó oldalain, bár azt nem ígérem, hogy senkit nem kell majd elsiratni benne. 😉 Arról nem is beszélve, hogy ezzel még nem tudom le az összes tartozásomat, ugyebár… na de erről majd egy holnapi posztban. 😀