Ismerd meg az Élni akarok! főhőseit – Lilla

Lassan egy hónapja, hogy megjelent az új regényem, az Élni akarok! Úgy gondoltam a forduló örömére egy külön cikksorozattal készülök, amiben bemutatom a regény főbb szereplőit, és persze hozok idézetet is a karakterről 🙂

Ki mással is kezdhetnénk, mint a hősnővel? Lilla tizennyolc éves, és évek óta csontrákkal küzd. Megannyi operáció és sugárkezelés után a lány már gyógyíthatatlan, ezért úgy dönt, elfogad egy különleges gyógyszert. A Fortepextől nincsenek fájdalmai, átlagos lányként élhet, de tudja, már csak hetei vannak hátra.

Lilla az utolsó heteire hazatér, hogy teljesítse a bakancslistáját. Segíteni akar a legjobb barátnőjének, Bettinek, hogy segítsen neki elérni az álmait, de az édesapjának és a nővérének is szüksége van rá.

[su_quote]„És akkor, abban a pillanatban egy ragyogó világosságon akadt meg a szemem: egy üstökös húzott el a pont a fejem felett. Az sem jutott eszembe, hogy kívánjak egyet, teljesen letaglózott a szemkápráztató látvány.
Nem foglalkoztam a bőrömet mardosó hideggel, sem az egyre gyengülő testem elkeseredett jelzéseivel. Csak az ég számított, és az, ahogy az üstökös csóvája bevilágítja a sötét éjszakát, amit eddig csak a csillagok távoli fénypontjai törtek meg.
Akaratlanul is elmosolyodtam, hiszen pont az ilyen csodák miatt akartam kikerülni a kórházból.”[/su_quote]

Lilla egy erős és bátor lány, aki pontosan tudja, hogy meg vannak számlálva a napjai, de mégis úgy dönt, élni akar az utolsó percig. Csak arra nem számít, hogy megismeri a szomszéd srácot, Noelt, akibe akaratlanul is kezd beleszeretni…

Írás közben számomra a legnehezebb Lilla karakterében az volt, hogy ne legyen depressziós, és tényleg süssön a sorokból, hogy mennyire szereti az életet. Őszintén bízom benne, hogy nektek is ez jön majd át olvasás során.

[su_quote]„Nem tehettem mást, újra belélegeztem Noel vaníliás illatát. A fenébe is, bejött. De nem csak ez! Olyan közel volt hozzám, hevesen dobogott a szívem, és szerintem az övé is, esküdni mertem volna, hogy hallom a lüktetését. Bele akartam túrni a hajába, megsimítani a borostától kissé szúrós arcát, és átélni egy tökéletes csókot a lehető legtökéletesebb szomszéd sráccal.”[/su_quote]

* Kíváncsi lettél? Ide kattintva beszerezheted a könyvet! *