Drágulnak a könyvek? Jönnek a nemzeti könyvesboltok? – Mi lesz velünk, olvasókkal?

Drágulnak a könyvek? Jönnek a nemzeti könyvesboltok? – Mi lesz velünk, olvasókkal?

0
Oszd meg!

Új szellemi és kulturális megközelítésre van szükség a harmadik kétharmad után, és mi tagadás, szeptembertől nagy változások előtt állunk!” – ezt nyilatkozta Orbán Viktor nemrég Tusványoson.

A könyves szakma természetesen eléggé megrettent, és mindez le is csapódott a héten, amikor a Petőfi Irodalmi Múzeumban kerekasztal beszélgetés történt, ahol megjelent L. Simon László, fideszes képviselő is.

A beszélgetés során elhangzottakról a 444-en és a G7-en találtok részletes beszámolót, érdemes elolvasni. Ami biztos: még nem nyilvános a kormány terve, nem tudni mire készülnek. Egyelőre tehát várakozó állásponton vagyunk, mert egy dolog biztos: bármi is lesz, az hatással lesz ránk, olvasókra is.

A kerekasztal beszélgetés során elhangzott információk alapján viszont 2 helyzet veszélyezteti a kiadók munkáját, alább ezeket fejtem ki részletesen. Persze ismétlem, minden csak találgatás, és én remélem a legjobban, hogy az alábbi forgatókönyvekből nem válik semmi sem valóra.

Drágulnak a könyvek? Na de hogy?

L. Simon szerint érdemes elgondolkodni azon, hogy megemelnék a könyvek ÁFÁ-ját, és a plusz befolyó pénzt tudományos könyvkiadásra fordítanák.

Most a könyvek ÁFÁJA 5%, és saccperkábé így néz ki egy kiadó általános bevétele egy 3 ezer forintos könyvből:

– A terjesztőnél (pl. Libri) marad minimum 50% (1.500 ft)
– Az ÁFA 5%, azaz 150 ft
– A kiadónál marad a 3.000 forintos könyvből 1.350 ft. Ebből kell kifizetniük a könyvek jogdíjait, a fordítót, szerkesztőt, tördelőt, korrektort, nyomdát, a szállítási költségeket, marketinget és így tovább.

Ha az adót megemelnék például 27%-ra, ami ugye az általános adókulcs Magyarországon, akkor egy 3.000 forintos könyv után 810 ft adót kéne fizetni, így a kiadónál csak 690 ft maradna, így még nehezebb lenne az életbenmaradás.

Egy ÁFA emelés két negatív helyzetet szülne: meg kéne emelni a könyvek árát, hogy a plusz emelés miatti pénz is meglegyen, és ne csődöljön be a kiadó. Így viszont kevesebb fogyna a könyvekből, tehát nagy eséllyel a kevésbé fogyó sorozatoknak is annyi lenne. Ez az,aminek senki nem örülne.

Nemzeti könyvesboltok? Az meg miért baj?

Szintén L. Simon felvetése, hogy nemzeti könyvkereskedelmi láncot kéne létrehozni, amiben az “értékes könyveket” tennék a kiemelt helyekre. A nemzeti hálózat azzal járna, hogy megvennék például a Librit, vagy a Lírát, persze ha lehet. Ha nem tudná megvenni a kormány (vagy az kormányhoz közel álló emberek, mint Mészáros Lőrinc), akkor még mindig lehet új boltokat nyitni.

Magyarországon a könyvesbolti rendszer így is telített, rengeteg könyvesbolt küzd az életben maradásért. Ha tényleg létrejönnének a nemzeti könyvesboltok, akkor előbb-utóbb kiszorítanák a független kis könyvesboltokat, hiszen a kormány mögött (kvázi) végtelen pénzforrás áll, a veszteséges hónapokat is túlélnék, míg a profit alapon működő vállalkozások nem.

A nemzeti könyvesboltok másik veszélye sajnos az, hogy megválogatnák a kínálatot. Értsd: ha teszem azt úgy döntenek odafent, hogy a (most hasamra ütök egy példáért) a LOL könyvek nem megfelelőek az ifjúság számára, akkor kitilthatják a boltjaikból a LOL könyveket. Értelemszerűen ezt egy Libri nem tehetné meg, hiszen nekik a profit számít, amíg egy kiadó könyvei fogynak, bent tartják a boltban.

A nemzeti könyvesboltoknál viszont a profit másodlagos lehet, ott más szempontok játszanak szerepet. Nekik nem lenne gond az, hogy teszem azt bemegy 10 tini LOL könyvet venni, akik közül 4 elmegy a Libribe inkább, 3 megrendeli a neten, 2 pedig vesz helyette mást. Nekik pont az lenne a győzelem, ha a maradék 2 tini azt a könyvet venné meg, amit ők – ilyen, olyan – szempontok alapján megfelelőnek ítélnek. És akkor el lehet gondolkodni azon, hogy mik lehetnek amegfelelő könyvek. És azon is, mi történne azokkal a kiadókkal, amiknek a könyveit nem lehetne kapni egy nagy könyvkereskedelmi áruházláncban.

Valami jót is tehetne a kormány a könyviparral?

Ó, de még mennyit! Kezdetnek ha a Matyi Dezső-féle Alexandra tartozásokat kifizetnék a kiadóknak, akkor számos kisebb kiadó menekülne meg a csődtől, a nagyobbak pedig a plusz bevétel miatt még több sorozatot folytathatnának.

Tehetne valamit a kormány a bizományi rendszer működésével is, mert az nem túl fair, hogy sok terjesztő 50 és 60% közti összeget tart meg azért, mert a boltjaikban, webshopjukban veszik meg az olvasók más kiadók könyveit.

Kiírhatna a kormány több pályázatot is, akár a szórakoztató könyvek javára is. A szépirodalomnál már viszonylag jól működik, pl. amikor fordításra írnak ki pályázatokat, olyan esetben nem a kiadónak kell állnia a fordítási költségeket, ami hatalmas segítség, leginkább a kicsiknek.

Számos olyan lehetőséget fel lehet sorolni, amivel a kormány segíthetne a kiadóknak, hogy még jobban működhessenek, és ez nekünk, olvasóknak is megváltás lehetne. Egyelőre még nem lehet tudni, hogy mik a kormány tervei. Hamarosan kiderül, addig is, lehet reménykedni, hogy semmi rossz nem vár ránk.

5882 <- Az összes oldalletöltés 3 <- A mai adatok
5882 <- Az összes oldalletöltés 3 <- A mai adatok

Nincs hozzászólás