Romantikus regény adaptációjában bizonyíthat Alexandra Daddario

A Percy Jacksonban feltűnt Alexandra Daddario ezúttal egy romantikus regény adaptációjában bizonyíthat, sőt, ő lett az egyik producer is.

A kiválasztott könyv az itthon 2003-ban megjelent Tudsz titkot tartani?, amit az Egy boltkóros naplója szerzője, Sophie Kinsella írt.

A történet hősnője a Daddario által játszott Emma Corrigan, akinek számos titka van. Amikor repülőn ül, és úgy érzi, közel a halál, idegességében mindent elmond a szexi idegennek, aki mellette ül. De persze túléli, és kiderül, hogy a srác az új munkatársa, aki ismeri a lány összes titkát…

A sztori tehát zseniális, innentől kezdve pedig nagyon kíváncsian várom, hogy ki alakítja majd a srácot. Amint kiderül, megírom.