Body Wrapper


www.autoalkatreszek24.hu

Hangay Mili börtönben? – Csaknem jönnek az új Ambrózy izgalmak?!

A Könyvfesztiválon különleges Ambrózy eseményt tartott a Könyvmolyképző Kiadó, amin Deszy kérdezgette a mestert. És ott szóba is került, vajon hány Ambrózy kötetet szeretnének még az olvasók, és a válasz az volt, hogy sokat! Ha nem voltál jelen, csekkold a lenti videón a beszélgetést.

A látogatók mindenesetre megkapták ajándékba Mück Mári titokzatos levelét, ami azt sejteti, hogy újabb Ambrózy izgalmakra készülhetünk. De hogy mire? És mikor? És lesz-e egyáltalán új kötet?

Az írót megkérdezték erről molyon is, nagyon frappáns választ adott, megígérte Márinak, hogy hallgat. Márink pedig ezt mondta neki: „Ne merjék kend lepcseskedni, mint a Teleki téri kofák, elárulván szegény engemet nagy bujdosásomban, mer’ ha meg meri eztet tenni vélem, hát tabáni mód sírítem meg kegyelmedet, oszt akkor magának szer’usz világ!

Így mese nincs, várni kell türelemmel, mert még semmi sem biztos. Én mindenesetre nagyon örülnék egy új Ambrózynak, igaz, inkább Emma spin-off történetének, ugyanis az idősebb Hangay lányról bőven lehetne még mesélni szerintem.

Ó, és ha még nem olvastad Mück Mári titokzatos levelét, akkor íme, most megteheted! Mennyi izgalmat sejtet, igaz?

“Drága Naccságos Agáta grófnő mama!

Én mostan tollba mondom eztet a levelet egy igen jó emberemnek, mer’ szökésbe’ vagyok, de azér’ úgy akarom, hogy ne tessen miattam a naccságának álmatlanságban vergődni. Ezúton izenem tehát a naccsága kezeihez és füleihez (ha netán valaki mással olvastatná fel becses soraimat), hogy jól vagyok, csak kicsinyt korog a hasam, de itt mingyárt vacsorálunk, szóval ez is meg leszen reparálva hamarost.

Jó emberem, ki a kezivel írja, amit én a szájammal mondok, most éppeg aszongya, hogy csupa feleslegességet beszélek bele a levélbe, ezér’ én kicsinység hülye vagyok, ő pedig nagyon mérges. Na hiszen, még ő mérges, mikor magam is az vagyok, mer’ a mi szép bárócskánk az ágyat nyögi, hisz úgy meglőtték szegényt, mint nyulat a vadász, csak éppeg annyi jó van a dologban, hogy belőle nem lesz becsinált.

Aztán még ott van bosszankodásra a Milike! Hát nem bécsukták őtet a sötét áristomba, hét lakat alá, mint a királyjányokat szokás! Ráadásnak még a lovagja is dögrováson van – már bocsánat az őszintéért! –, így tehát nincsen néki (mármint Milikének) szívbéli szabadítója.

De egyet se tessék félni, naccsága, mer’ egy legény azért még talpon van a gáton, és az a legény nem más, mint a Mück Mári maga… Vagyis én!

Hiszen teccik tudni, hogy tabáni jány vagyok, akin semmiféle vész ki nem foghatik! Gyöhet száz hé, fakabát, rendőrbíró és vikszolt bajszú detektív, én futok, búvok, mint az erdei patak, és asztán ott bukkanok elő, ahun még magam se számítok rá. Mostan éppeg azon furmánykodok, hogy Milikénkről a rabláncot levegyem, ám nem könnyű az ügyvitel, mert magam is törvény által fenyegetett jasszkálivá, azazhogy csibészjánnyá lettem titulálva.

Ezér’ muszáj most nekem szökésbe’ lennem, de mégse tessen félni, mert végül úgy lesz velem, mint az Aranykakas utcában lakó Söfferné férjivel vót. Az is folyton szökött az Isten adta, méghozzá kifelé otthonról, aztán meg befelé a kocsmába, míg végül egy szép hajnalon a neje megleste, amint hazabotorkál, oszt úgy summantotta kupán a sodrófával, hogy a Söffer abban a minutumban kiterült, mint tavaszi béka a konfliskerék alatt. Lehet persze – rossz nyelvek így mondták –, hogy Söfferné örökre szerette vón az urát kinyúvasztani, aztat füllentve a héknek, hogy betörőnek nézte a hitvesét, de úgy esett, hogy Söffer túlélte az asszonyi csapást, ám a nyelve valahogy végleg összegabalyodott, s attól kezdve már csak aztat motyogta folyvást, hogy „be szép csillagok, Teri, látod-e, és az egyik te vagy”.

Na éppeg így leszek én is, naccságos Agáta mama, amint fejbe üt a megoldás sodrófája, és rájagyövök, miként lehetünk mi ismét egyek a bárónkkal: antul kezdve csak aztat fogom hajtogatni, hogy „szer’usz világ, ismét ragyog benned a Nap”.

Addig viszont őrizzék meg naccsága, meg az egész háza népe szép emlékezetében (kivéve asztat a pimasz Istit, kinek vót képe a párnám alá rózsát dugnyi – egy mindenes egy komornának! Hát ki hallott mán ilyen pimaszságot? – vagy ahogy a mi köreinkben mondjuk: im-pertlicicát?)

Maradtam kézcsókkal bújdosásom közepiből a naccsága hív szolgálójánya

Mári
átmenetileg jasszkáli, különben örökletes komorna
1901. március 25. hétfő estve úgy tíz óra körül (de óra, az itt nincs)”