Love is love — Íme, 10 romantikus idézet LMBT szerelmespárokról

Love is love — Íme, 10 romantikus idézet LMBT szerelmespárokról

1
Oszd meg!

Love is love, vagyis, A szerelem az szerelem – legalábbis, szerintem. (Bár én talán elfogult vagyok). Akárhogyis, összegyűjtöttem nektek tíz gyönyörű romantikus, szerelmes idézetet különféle LMBT regényekből. Spoilerveszély miatt itt-ott kitakartam egy nevet, aki szeretné, jelölje ki bátran. Jó böngészést!

#1

„Közelebb hajolok Bramhez. És mivel annyira sötét van, a kezemet a térdére csúsztatom. Érzem, ahogy óvatosan megmozdul, hogy az ujjainkat egymásba fonhassuk. Felemeli a kezem, és a tenyerem szélét az ajkához szorítja.
Nem mozdul, csak tartja. A köldököm alatt remegve rándul meg valami.
Aztán visszaejti összefonódott kezünket az ölébe. És ha ilyen az, amikor az embernek pasija van, nem tudom, mi az istenért vártam ilyen sokáig.”
(Becky Albertalli: Simon és a Homo sapiens-lobbi)

#2

„– Azt mondtad, semmitől sem félek. Ez nem igaz. Te. Te vagy az, akitől félek. Félek tőled, Dante. – Mély levegőt vettem. – Próbáljuk meg újra – mondtam. – Csókolj meg!
– Nem – felelte.
– Csókolj meg!
– Nem. – Aztán elmosolyodott. – Te csókolj meg engem!
A tarkójára csúsztattam a kezemet. Magamhoz húztam. És megcsókoltam. Megcsókoltam. És csak csókoltam, és csókoltam, és csókoltam. Ő pedig visszacsókolt.
Nevettünk, beszélgettünk és a csillagokat bámultuk.
– Bárcsak esne! – szólalt meg.
– Nekem nem kell az eső – feleltem. – Csak te.”
(Benjamin Alire Sáenz: Aristotle és Dante a világmindenség titkainak nyomában)

#3

„– Szeretlek! – mondom neki, csakhogy ez jön ki a számon: „helló”.
– Én is téged, baromira – feleli, csakhogy ez így hangzik: „haver”.”
(Jandy Nelson: Neked adom a napot)

#4

„Carter felnézett az égre. A nap már túlhaladt a legmagasabb ponton, és lefelé ereszkedett az égen. A halványkék égboltot széles felhősávok tarkították.
– Te is hallod? – kérdezte Ethan.
Carter, aki csak most döbbent rá, mi történik körülötte, szólni sem bírt. Ethan meg akarja mutatni neki, hogy mindenben képes meghallani a zenét. Carter kitartóan bámulta az eget.
– Hogyan hallhatom meg?
– Ott van a háttérben – felelte Ethan. – Figyeld a szüneteket.
Carter lehunyta a szemét. Csak a szél meg az óceán hangját hallotta. Aztán hirtelen, a partot nyaldosó hullámok csobogása és a sirályok rikoltozása között, ő is felfigyelt rá. A csöndre. A csöndben rejlő mindenségre. A végtelen lehetőségre. Kinyitotta a szemét.
– Hallottam – ragadta meg Ethan karját.
Ethan elkerekedett szemmel nézett rá.
– És milyen volt?
– Mint a… mindenség. – Carter meglepetten nyögött fel, amikor Ethan magához vonta.
– Tudtam, hogy te meg fogsz érteni. Mert a te lelkedben is ott van a zene. – Ethan kibontakozott az ölelésből, és megpaskolta Carter mellkasát. – Akiében nincs, az nem érti. Ez a baj. – Ethan ismét belekarolt Carterbe, és elindult a parton. – Sőt, valójában minden ember lelkében ott a zene, de van, aki nem hallja.”
(Ryan Loveless: Ethan és Carter)

#5

„Tudom, hogy az első, akit megcsókoltam, korántsem lesz olyan fontos, mint az, akit utolsónak csókolok meg.”
(Jodi Picoult: Gyere haza)

#6

„Olyan volt, mintha visszamenetben élném az életem. Ned mellett részem volt a rendben és biztonságban, a nyugalomban, amit az idős kortól remél az ember. Most, amikor a valódi öregkor küszöbén vagyok, úgy tűnik, beleszerettem egy vitatkozó természetű, sötét bőrű férfiba, aki gitározik, olyan helyeken csókol meg, amelyeket Ned még a nevén nevezni is habozott.”
(Michael Cunningham: Otthon a világ végén)

#7

„Sosem veszekedtünk, de nem is békültünk ki, tudván, hogy nem akarunk semmi mást, csak együtt lenni, mennyben vagy pokolban.”
(Patricia Highsmith: Carol)

#8

„A teste annyira hozzászokott már, hogy Alival összegömbölyödve aludjon a földre vetett ágyon, orrát a tarkójába fúrva érezze az ő erdő-, hegy-, rét-, folyó- és szappanillatát, s azt a világon minden szépre emlékeztető illatot beszíva merüljön álomba.
A szíve, a lelke annyira hozzászokott már, hogy Alival legyen, este munkából hazatérve benne fürödve tisztuljon meg – annyira szüksége volt, és szüksége van Alira.”
(Perihan Mağden: Ali és Ramazan)

#9

„– Most meg foglak csókolni, és te nem húzódsz el. Érezni akarlak. Érted?
Márkó nem válaszol, hanem feljebb kúszik, felemeli a fejét, és mélyen a szemembe néz.
– Azóta vágyom ezekre a szavakra, amióta megláttalak.
– Tudom – mondom, és elnevetem magam. – Mindenki így van vele.”
(Rácz-Stefán Tibor: Túl szép)

#10

„– Megőrjítesz – bukott ki Áronból a vallomás.
Pár másodpercig csak bámulták egymást, Dávid pedig elmerült a zöld szempárban. Mintha az a néhány perc már órák óta tartott volna. Amikor Áron ajkai vészesen közeledtek az övéhez, elakadt a lélegzete. Lecsukta a szemét, és már csak a pillanatnak élt. Kizárta a fejéből az ostoba félelmeket a tapasztalatlanságáról, és hagyta, hogy Áron irányítsa őt, amit nem is bánt, hiszen a fiú úgy csókolt, mint egy profi. Nem volt sem erőszakos, sem mohó, mégis követelte a jussát, amit bizony meg is kapott.
– Lélegezz is közben – figyelmeztette őt Áron, és bátorítóan rábiccentett. Dávid elmosolyodott, majd összekulcsolta az ujjait a fiú nyakán.
– Megpróbálok – lehelte Dávid.”
(Rácz-Stefán Tibor: Fogadj el!)

1804 <- Az összes oldalletöltés 3 <- A mai adatok

1 hozzászólás

  1. imádooom az összeset *-* te mindig fel tudod dobni napomat ezekkel a random idézetekkel, és most ráadásul LMBT :3 aj, bárcsak ott lehettem volna a Pride-on is :/