Body Wrapper


Most már hivatalos – Berendelték a 13 okom volt második évadát!

Eddig csak félig hivatalos bejelentések és sejtetések voltak, most viszont már biztosan tudjuk: jön a 13 okom volt második évada! Mindezt pedig az alábbi videóban jelentették be, nézzétek csak!

Eszerint bőven van még milyen történetet elmesélniük, amivel csak egyetérteni tudok, tényleg van még bőven tartalék a sztoriban. És persze azt se feledjük, hogy egy csomó kérdést hagyott nyitva az első évad, szuper, hogy azokra érkezhetnek válaszok.

Megtudtuk azt is, hogy ezúttal Brian Yorkey lesz már a showrunner, a második évad szintén 13 részből áll majd, és jövőre fog debütálni. A sztori leírásban pedig kiemelik, hogy a karakterek ráléphetnek a gyógyulás, felépülés útjára.

És mi lesz Hannah Bakerrel? Korábban a sorozat kreátora elárulta, a második évadban Hannah Baker is jelen lesz, mert a sorsa annyira összefügg a karakterekével, és a múltnak olyan fontos a szerepe a jelenben, hogy nem hagyhatják ki a lányt. Ennek pedig én csak örülni tudok – ahogy a második évadnak is.