Könyvajánló a Csillagainkban a hiba írójától

Könyvajánló a Csillagainkban a hiba írójától

0
Oszd meg!

A Csillagainkban a hiba szerzője, John Green nagy könyvmoly hírében áll, és falja a kortárs regényeket is. Most összegyűjtöttem, hogy mely műveket ajánlja nagyon, és mit nyilatkozott az adott könyvekről. Ki tudja, talán valamelyikhez nektek is megjön a kedvetek. Végül is, amit egy ilyen tehetséges író ír, arra érdemes odafigyelni, ugye?

Jenny Han – A fiúknak, akiket valaha szerettem

“Ez a könyv édes, gondoskodó, és nagyon, nagyon vicces. Mire a végére érsz, úgy érzed majd, bár több időt lóghattál volna Lara Jeannel”

Laurie Halse Anderson – Beszélj!

“Klasszikus Young Adult regény, ami okkal nagyon népszerű a felnőttek között is. A történet Melinda Sordino történét meséli el, aki túlélt egy elmondhatatlan traumát, amit meg kell osztania másokkal is”

David Levithan – Nap nap után

“A történet egy olyan emberről (lélekről) szól, aki minden nap új testben ébred fel. Egyszerűen brilliáns, imádni fogjátok”

E. Lockhart – Frankie ​Landau-Banks dicstelen tetteinek krónikája

“Ez egy bentlakásos iskolában játszódó történet, minden csínnyel és romantikával, amit elvárnál. Ráadásul bemutat egy csodálatos hősnőt is, aki igazán brilliánssá teszi a regényt”

Angie Thomas – The Hate U Give

“Ez a könyv tényleg megváltoztathatja az életed. Igazán brilliáns, légy az elsők között, akik elolvashatják ezt a leendő klasszikust!”

NMég többre vágytok? Íme, két videó, amiben John Green videókban ajánl könyveket.

648 <- Az összes oldalletöltés 1 <- A mai adatok

Nincs hozzászólás