Folytatódott Az Útvesztő: Halálkúra forgatása

Folytatódott Az Útvesztő: Halálkúra forgatása

0
Oszd meg!

Dylan O’Brien forgatáson történt balesete miatt megszakadt az új Útvesztő-film, A Halálkúra forgatása. A színész súlyosan megsérült, de szerencsére most már jól van, sőt, azóta leforgatott több filmet is, és még a Teen Wolf sorozat aktuális évadát is.

Az utolsó Útvesztő könyvből, A Halálkúrából készült film forgatásának a folytatására csak most tudott sor kerülni, hiszen újra össze kellett hívni a stáb jelentős részét, ami nem volt egyszerű, lévén mindannyian elfoglalt színészek.

A csapat most Dél Afrikában gyűlt össze, hogy felvegyék az O’Brien balesete miatt elmaradt jeleneteket. A forgatásról Dexter Darden lőtt egy közös képet, amin szinte az összes főszereplő látható. A forgatás pedig jól is zajlik, Wes Ball rendező például vidáman tweetelte, hogy hét óra alatt fel is tudtak venni két jelenetet.

A Halálkúra amerikai premierje 2018. január 12-én várható. Szerencse, hogy ez az utolsó része a sorozatnak, mivel a plusz forgatási költségek, és a filmenként egyre csökkenő box office eredmények miatt nem valószínű, hogy folytatnák a sagát. Vélhetően A Halálkúra is súlyosan veszteséges lesz majd.

1607 <- Az összes oldalletöltés 1 <- A mai adatok

Nincs hozzászólás