Exkluzív interjú Zakály Vikivel, az Egyszeregy szerzőjével!

Exkluzív interjú Zakály Vikivel, az Egyszeregy szerzőjével!

0
Oszd meg!

Három év szünet után idén végre új Zakály Viki regénynek örülhetnek az olvasók! 🙂 Az írónővel az Egyszeregyről, a terveiről és persze a közelgő karácsonyról is beszélgettünk. Sőt, Viki azt is elmesélte, hogy babát vár – amihez sok boldogságot kívánok az egész családnak!

Érdemes elolvasni az interjút, ha pedig könyv is felkeltette az érdeklődésetek, ide kattintva beszerezhetitek.

zakaly-viki-03

Először is, örülök, hogy lett egy új regényed! Az viszont nagyon meglepett, hogy kicsit módosult a szerzői neved. Elárulod nekünk, hogy ez miért történt?

Köszönöm szépen, Tibi! 🙂 Természetesen elárulom. Nemcsak stílust, hanem kiadót is váltottam és jó ötletnek találtuk, hogy, ha csak egy kis mértékben is, de a nevem is tükrözni fogja ezt a változást, megújulást. Sosem szerettem, ha a teljes nevemen hívnak, azt mindig túl hivatalosnak éreztem, sőt, másoktól is azt tapasztaltam, hogy zakályvikiznek, úgyhogy adta magát a név. Rövidebb, de alapvetően még mindig ugyanaz, ahogy a stílusom is: kicsit más, de még mindig nagyon zakályvikis.

Oké, teljesen jogos, és tényleg passzol hozzád a név-alakítás 🙂 Az olvasók az első két könyved joggal emelték piedesztára: hiszen csodás történetek voltak. Viszont… Nem okozott benned félelmeket, hogy felül tudod-e múlni önmagad egy új regénnyel?

Érdekes, de nem. Sok történet van még a tarsolyomban és soha egyiknél sem gondoltam azt, hogy nem tudom megugrani azt a szintet, amit a Szívritmuszavarral és a Hanna örökkel elértem, mert ezen egyszerűen nem gondolkozik az ember, amikor kitalál egy sztorit vagy végez egy kézirattal. Engem mindig is maga a mesélés inspirált elsősorban, nem a megfelelés, holott persze az is fontos.

Sok idő eltelt, hogy megírtam és megjelentettem a két első regényemet, változtam azóta: más könyveket olvasok, más történetek, történések inspirálnak az írás során, az életemben is átkerült a hangsúly más dolgokra. Ez törvényszerű. Úgyhogy talán joggal kérem arra az olvasót, tiszta szemmel tekintsen az új regényre. Ez is én vagyok, sőt, most ez a regény vagyok igazán én.

* Kíváncsi lettél? Szerezd be itt kedvezményesen *

zakaly-viki-egyszeregy

Az Egyszeregyben sok új dolgot is láthatunk tőled, például itt már vannak erotikus jelenetek is. Mi volt a legizgalmasabb a stílusváltás során? Egyáltalán, beszélhetünk stílusváltásról?

Mindenképpen történt egy váltás: gyermek- és ifjúsági irodalomtól a szórakoztató felnőtt irodalomhoz szegődtem. Persze az olvasók is közben velem nőttek és talán merem azt remélni, újak is társulnak melléjük. Ez a változás már szükségszerű és sok szempontból kényszerű is volt.

Maga a stílusom, azt gondolom, nem változott olyan mértékben, hogy aki eddig szívesen olvasta az írásaimat, az most csalódjon benne, de a téma és a történet mindenképpen más, mint, amit megszokhattak tőlem az olvasóim: kevesebb lírai elem található benne, csak fikcióra épül a történet és az irodalmi utalások is ritkábbak. Ennek ellenére azt gondolom, hogy maguk a leírások, a kidolgozottság, az igényesség ugyanúgy megvan benne, ahogy bizonyos szófordulatok is kísértenek mindig. 🙂 De hát a puding próbája az evés: remélem, hogy olvasás után ezt a visszajelzést kapom majd az olvasóimtól.

Az erotikus jelenet az egyik legnagyobb kihívás volt az új regény megírása során. Teljesen külön, még a kézirat előtt írtam meg, mert már az elején nagyon határozott elképzelésem volt arról, mit fognak csinálni ők ketten. 🙂 Aztán később illesztettem be a történet adott pontjába, amikor már úgy éreztem, hogy most itt az ideje.

zakaly-viki-02

Te is újságírással foglalkozol, akárcsak Liza, a hősnőd. Mi mindent tudtál még a saját életedből meríteni?

Az újságírás egy ideje háttérbe szorult az életemben: a könyvírás, illetve az ezzel kapcsolatos teendők már nem engednek annyi szabadidőt, hogy még az újságírással is foglalkozzak, bár végleg nem tettem le róla még mindig. Nem véletlenül választottam ezt a pályát még anno magamnak, mindig is érdekelt, mindig is szerettem csinálni, de azt is el kell fogadnom, hogy jelenleg nem fér bele az életembe.

Az újságírásról több regényt is tudnék írni, annyi tapasztalatot gyűjtöttem az évek során a szerkesztőségi és a terepi munkáról egyaránt, ennek egy kis szeletét láthatjuk az Egyszeregyben, de amit ott olvashatunk, az fikció, velem nem történt hasonló. Ezt a bekezdést különös tekintettel Ildikó kolléganőmnek a figyelmébe szeretném ajánlani, hogy a névegyezés a vérmes főszerkesztőasszonnyal, csak a puszta véletlennek köszönhető. 🙂 Ilyen nőt csak kitalálni lehet…

Drukkolok, hogy mielőbb nagy szerepet játszhasson az életedben az újságírás. Azt tudjuk, hogy jövőre érkezik a Gábriel duológia második kötete. Korábban viszont meséltél még két kéziratról, amiket megírtál. Azok is jöhetnek majd az Insomniánál?

Így van, jövőre megtudhatjuk, hogy hogyan alakul tovább Liza és Erik kapcsolata, sőt, Gábriel rejtélyes múltjáról is lehull a lepel: megtudjuk, hogyan vált azzá, akit egyszerre szeret és gyűlöl Liza. De emellett visszatér Barni is, a mindenféle értelemben barát, Maya is, a kibírhatatlan új főszerkesztő, de új szereplők is lesznek: például egy mogorva, torzonborz szomszéd, akiről kiderül, nem is az, akinek látszik.

Egyelőre a folytatásra koncentrálok, nem gondolkoztam még annyira előre, hogy utána mi lesz, mivel jelenek meg. Lehet, hogy addig egy újabb ötlet késztet majd írásra és nem tudok ellenállni a csábításnak. 🙂 Az olvasóktól is függ ez, nagyon figyelem a visszajelzéseket, amik eddig abszolút pozitívak és hihetetlen, hogy mennyien írnak és köszönik meg, hogy megírtam Liza történetét. Nagyon sok erőt ad, hogy ennyien szeretik az új regényemet.

zakaly-viki-04

Ez érdekesen hangzik! 🙂 Amíg jön a többi, adott a kérdés. Kinek ajánlanád az Egyszeregy elolvasását?

A visszajelzésekből azt gondolom, hogy nagyon vegyes, mind életkorban, mind nemben azok tábora, akik már elolvasták a regényt és én ennek nagyon örülök, mert azt gondolom, hogy nem írói vagy kiadói ajánlás után kell egy regénynek harcolnia az olvasókért, hanem olvasói ajánlással jusson el az újabb és újabb olvasókhoz. Szerencsére ez az Egyszereggyel megtörtént és folyamatosan történik is.

Ha valaki mégis bizonytalan lenne benne, hogy ez a neki való könyv, akkor csak annyit tudok mondani, hogy válaszoljon az alábbi kérdésekre: szerette az előző regényeimet? Szereti a vicces, abszurd helyzetekbe kerülő kissé béna főszereplőt? Szereti a valós helyszínen játszódó történeteket, ami akár vele is megeshetett volna? Szereti a rejtélyes rosszfiút, aki összekuszálja a főhősnő addig sem egyszerű életét? Szereti a váratlan, nagy csavarokat egy történetben, ami után felnéz a könyvből és még kétszer visszaolvassa, hogy biztos legyen benne, tényleg megtörtént? Szereti az olyan véget, ami után sírva könyörög a folytatásért? Ha legalább három igen elhangzott, akkor nem kellene sokáig várnia az Egyszeregy olvasásával. 🙂

zakaly-viki-01

* Kíváncsi lettél? Szerezd be itt kedvezményesen *

Most, hogy mindjárt bekopog a karácsony, meg kell kérdeznem: mik idén a terveid? Egyáltalán, hogy néz ki nálatok a karácsony?

Én nagyon szeretem a karácsonyt és ez nálunk minden évben különleges alkalom. Nekem a névnapom is erre az időszakra esik, aminek köszönhetően mi már 23-án megkezdjük az ünneplést és gyakorlatilag az újévig folytatjuk. A névnapomon habzsi-dözsi vacsorát rendezek a családnak, amit szenteste pihenünk ki, olyankor itthon vagyunk, nem megyünk sehova, csak fát díszítünk és ajándékozunk. 25-e az én családomé, 26-a pedig a férjem családjáé, úgyhogy minden napra kijut nekünk a jóból.

Az idei évi karácsony pedig még a szokottnál is különlegesebb az életünkben, ugyanis öt éve éppen karácsonykor kopogtattam be a férjemhez azzal az elhatározással, hogy nem érdekelnek a következmények, se mások véleménye, mi már innentől összetartozunk, nincs mese. Úgyhogy mondhatjuk, évfordulót ünneplünk, amire egy nagyon szép ajándékot is kapott már tőlem, mert idén, ugyan még csak pocakban a harmadikkal, de hármasban töltjük a karácsonyt. 🙂

Ó te jó ég! Hát nagyon gratulálok nektek! Gyanítom, ennél nincs is tökéletesebb karácsonyi ajándék! Sok boldogságot!

EGYSZEREGY – BLOGTURNÉ

  • A Libri Kiadó az Insomnia könyvek sorozatában jelentette meg Zakály Viki: Egyszeregy című regényét, mely a Gábriel – duológia első része. A fiatal szerző harmadik regénye egy városi legenda körül bonyolódik,  megpróbálja kideríteni a választ a következő kérdésre. Tényleg létezik egy srác, akivel egy éjszakára boldog lehetsz, és ez akár megváltoztathatja az életed is?  Kövesd végig a négy állomásos blogturnét, ha a játék során minden kérdése jó választ adsz, megnyerheted a három nyereménykönyv egyikét a kiadó felajánlásában.

  • Főszereplőnk Liza nagyon szereti a zenét, futás közben, rádióban, úton-útfélen. Az Egyszeregy blogturné minden állomásán találsz egy-egy sort különböző népszerű dalszövegekből, nincs más dolgod, mint kitalálni melyik dalról van szó és beírni a rafflecopter doboz megfelelő sorába. Tehát négy különböző dalcímet és előadót várunk megfejtésként.
    A nyerteseknek 72 óra áll rendelkezésre jelentkezni a megküldött e-mailre. Ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. Figyelem! A kiadó kizárólag magyarországi címre postáz!

    I like the way you work it top knotch, trumped tight, every day.

    a Rafflecopter giveaway

  • 12.17 Kelly és Lupi olvas
    12.19 Dreamworld
    12.21 Sorok között
    12.23 CBooks

1099 <- Az összes oldalletöltés 1 <- A mai adatok

Nincs hozzászólás