Könyvkritika: John Green – Alaska nyomában

Könyvkritika: John Green – Alaska nyomában

0
Oszd meg!

Miután elolvastam három fantasztikus John Green könyvet hatalmas kíváncsisággal és lelkesedéssel vágtam bele a legelső regényébe. A fülszöveg meggyőző, ráadásul az új kiadásos könyvet tarthattam a kezemben, ami az élénk pink színe ellenére meglepően gyönyörű kivitelezéssel bír. Egyszerűen jó ránézni, jó kézbe fogni és könnyedén olvasható. Legalábbis, a tipográfia miatt. Maga a mű nem tetszett sajnos annyira, hogy ódákat zengjek róla…

alaska-nyomaban

A történet főszereplője Miles, egy tizenéves srác, aki keresi a Nagy Talánt, és híres halott emberek utolsó mondatait gyűjti. Bentlakásos iskolában tanul tovább, ahol végre barátokra akad, beveszik őt a bandába, és megismer egy gyönyörű lányt, Alaskát, akibe rögtön beleszeret. Az élet azonban kiszámíthatatlan, és a John Greentől megszokott nem várt események nehezítik a főhősünk útjára, mire megtalálja (?) a Nagy Talánt.

Az Alaska nyomábant leginkább úgy tudnám jellemezni, mint a Csillagainkban a hiba és a Papírvárosok ötvözete. Alapjaiban nem rossz, karakterábrázolás szintjén is megkaptuk a Greenre jellemző típusokat, csak a történet dramaturgiai íve volt valahogy…. unalmas. Értem én, hogy a hétköznapokat láthattuk, és nem mutathatnak be minden napot, de olyan érzésem volt, hogy kvázi egy légüres térben úgy-ahogy zajlik valami, a szereplők jönnek-mennek, kialakul a vonzalom, a szerelem, de nincs, ami berántson.

Ahogy én elképzeltem: Miles "Pufi" | A fotón: Nat Wolff
Ahogy én elképzeltem: Miles “Pufi” | A fotón: Nat Wolff

A Papírvárosokban imádtam a főhős személyiségfejlődését, ahogy zárkózott tiniből férfivá érik. A Csillagainkban a hiba érzelmileg indított meg nagyon. Az Alaska nyomában nem hatott meg, még a nagy fordulópont után sem, mert érzelmileg nem működött, nem éreztem a fájdalmat, hanem a főhősökkel együtt kerestem a Nagy Talánt, ami egy idő után unalmassá vált. A sztori teljes egészében sem éreztem, hogy Pufi fejlődött, vagy előrehaladt volna. Persze, lettek barátai, szerelme, de érzelmileg mintha megrekedt volna egy szinten.

Persze azért nem nevezném időpocsékolásnak a művet, voltak nagyon jó pillanatai. A csínyeken például jókat nevettem, kifejezetten tetszett a bentlakásos suli ötlete, ahogy a betyárbecsület összekötötte a tehetős és a kevésbé tehetős diákokat. Ezredes karaktere afféle “jelenettolvajként” sokszor mentette meg a helyzetet, mert annyira érdekes volt, pláne amikor megmutatták az édesanyját is. Alaska titokzatos, menő mivolta megfogott, ahogy a gondolatisága is, Pufinál pedig szerettem a halott emberek idézeteit, vagy ahogyan néha gondolkodott az életről.

Ahogy én elképzeltem: Alaska | A fotón: Cara Delevingne
Ahogy én elképzeltem: Alaska | A fotón: Cara Delevingne

Értékelés: 7/10

A regényben voltak jó pillanatok, megkaptuk a John Greenre jellemző stílusjegyeket, és már itt érezni lehet, hogy Green fantasztikus író, de még érnie kell, hogy igazán elkápráztasson. A későbbi műveivel pedig mindez sikerült is. Az Alaska nyomából film is készül, alig várom már, leginkább mert úgy érzem, a forgatókönyvírók kijavíthatják majd a hibákat.

Hogy tetszik a borító? Hű, nekem nagyon bejön! A pink szín elsőre furcsa volt, de belátom nagyon jól áll neki. Nézegettem a külföldi borítókat és a magyar majdnem mindet kenterbe veri.

Kinek ajánlom elolvasásra? John Green és Young Adult könyvrajongók szeretni fogják. Ha bejött az Egy különc srác feljegyzései, akkor is érdemes próbát tenni 🙂

273 <- Az összes oldalletöltés 1 <- A mai adatok

Nincs hozzászólás