Az öt kedvenc New Adult könyvem 2014-ben

Az öt kedvenc New Adult könyvem 2014-ben

2
Oszd meg!

Idén meglehetősen sok New Adult könyvet elolvastam, de ez nem is meglepő, hiszen 2014-ben rengeteg NA-regény jelent meg itthon. Már nem ódzkodom úgy a műfajtól, mint annak idején, de az biztos, hogy jövőre óvatosabban nyúlok a NA-könyvekhez, mert ért jó pár csalódás idén.

A sok-sok New Adult közül kiválasztottam azt az ötöt, aminek a legjobban élveztem az olvasását. Persze, lehet, hogy némely regényt más kategóriába sorolnátok, vagy talán más kategóriába is tartozik, de én New Adultnak érzem, ezért is került ide.

02-sor

na-call-me-sir05. Stormy Glenn – Call me Sir

– Megjelent: Magyarul nem adták ki

:: Könyvkritikám ::

A Call me Sir volt az egyetlen angol nyelvű könyv, amit idén elolvastam – jövőre ez a szám biztos több lesz, és mindenképpen szét fogok nézni a külföldi LMBT irodalomban, biztos ráakadok valami nagyon jóra.

Sokat gondolkodtam azon, hogy a Call me Sir erotikus, vagy inkább New Adult könyv, azt hiszem a kettő határán mozog. Akárhogy is, hatalmas guilty pleasure-ként éltem meg olvasás közben. Egyrészt imádtam Logant, tipikusan olyan álompasi-karakter, akinél olvasás közben gyakran mondogatja az ember, hogy “ah, ilyen pasi miért csak a könyvekben létezik? Lépj ki a lapokról!“. Másfelől nagyon bejött Logan és Joey kapcsolata, és hát no, LMBT, amivel egyszerű lengem ekenyerezni.

Persze, a kritikámban írtam is, hogy nem tökéletes a regény, de… kit érdekel, imádtam, és éppen ezért a listámon a helye! Remélem magyarul is megjelenik majd valamikor a regény.

02-sor

na-callie-kayden04. – Jessica Sorensen – Callie, Kayden és a véletlen

Megjelent: 2014-ben, a Könyvmolyképző kiadónál

:: Könyvkritikám Online megrendelés ::

A kritikámban a regény szereplőit nem véletlenül jellemeztem halmozottan hátrányosként. Mert igazából tényleg azok, és talán pont ezért sikerült ennyire maradandót alkotnia Sorensennek. Hiába olvastam nyáron a könyvet, hiába adtam “csak nyolc pontot” a történetre, még mindig agyalok a karaktereken, időnként eszembe jut a regény egy-egy momentuma.

Hihetetlen hangulatot áraszt a könyv, és ez a legfőbb vonzereje, én legalábbis ebben hiszek. Nem is csodálom, hogy ilyen sikeres lett, és ennyi folytatást élt meg, mert az összes szereplőben van ráció. Oké, persze, nem tagadom, Seth volt a kedvencem. Jövőre pedig végre az ő története is megjelenik Amerikában, így az lesz az első angol nyelvű regény, amit biztosan meg fogok vásárolni jövőre.

Egy szó, mint száz, megérintett és elgondolkodtatott a Callie, Kayden és a véletlen. Nagyon várom a folytatást!

02-sor

na-hopeless03. Colleen Hoover – Hopeless – Reménytelen

Megjelent: 2014-ben, a Könyvmolyképző kiadónál

:: Könyvkritikám – Online megrendelés ::

Ez volt az a könyv, ahol megismertem Colleen Hoovert. Az írónőt, aki nagyon hamar a szívembe lopta magát tehetségével, még úgy is, hogy minden, amit a Reménytelen után olvastam tőle, egyre nagyobb csalódást okozott. (Gondolok itt a Slammed-sorozatára). A Reménytelen viszont minden ízében tökéletes.

Még mindig nehéz ám erről a történetről beszélni, mert annyira megérintett, olyan mélyen ragadta meg a szívemet, hogy még mindig elszorul egy cseppet, ha visszagondolok arra, mint is ment át Sky, és mennyit kellett szenvednie, hogy végre rátalálhasson a boldogság, és persze Dean Holder.

Van ám a Reménytelennek egy “második” kötete is, ami Dean nézőpontjában meséli el a történetet és az előzményeket is, ami a Reménytelenből kimaradt. Remélem a Könyvmolyképző kiadónál megjelenik majd az is. És minél hamarabb 🙂

02-sor

na-a-nyugalom-tengere02. Katya Millay – A nyugalom tengere

Megjelent: 2014-ben, a Könyvmolyképző kiadónál

:: KönyvkritikámOnline megrendelés ::

Hű, ez a könyv! Akárhányszor csak rágondolok nosztalgikus emlékek törnek bennem elő, és itt is elfacsarodik egy-egy pillanatra a szívem, tudva, hogy mennyi szenvedésen estek át a főszereplők, mire rátaláltak egymásra, és persze a boldogságra. Nagy meglepetés ám számomra, hogy a hosszúsága ellenére végig fenntartotta a figyelmem, és olyan mély gondolatokat tudott átadni, mint kevés másik könyv. Nagyon de nagyon tetszett.

Ebbe a történetbe nem lehet belekötni, mert szerintem minden egyes mozzanata tökéletes. A karakterek élnek, a dráma üt, a szerelem megbabonáz és a viccek a padlóra küldenek. Csodálatos volt az egész úgy, ahogy van. Ebből pedig valamikor újraolvasás is lesz, mert újra át akarom élni az élményt.

Várom a kiadótól Katja Millay további könyveit, remélem olvashatok még tőle magyarul.

02-sor

na-szivbol-szinbol-igazan01. Róbert Katalin – Szívből, színből, igazán

Megjelent: 2014-ben, a Könyvmolyképző kiadónál

:: Könyvkritikám Online megrendelés ::

A Szívből, színből, igazán életem egyik legmeghatározóbb élménye. Nem véletlenül írtam ezt már olyan sokszor le az oldalon, mert tényleg száz százalékosan így gondolom. Csodálatos a történet, imádnivalóak a karakterek, és az a realista történetábrázolás, amit Róbert Katalin átadott, maga a csoda.

A szerző gyönyörűen, már-már szépirodalmi stílusban ír, miközben megmaradt a könnyen olvasható jelleg. A karakterek hitelesek, jól megalkotottak és egyediek, a problémák pedig amikről szót ejt a könyv jól bemutatottak. A legnagyobb kincs persze a szerelem, Alex és Patrik kettőse egyszerűen zseniális. Szerintem lehetetlen nem drukkolni kettejüknek. Eközben pedig Lilla is annyira egyedi és elgondolkodtató karakter, imádom a benne tomboló kettősséget.

Őszintén bízom abban, hogy páran felfigyeltetek erre a könyvre az oldalon, mert ez tényleg egy olyan regény, ami megérdemli a rivaldafényt.

2158 <- Az összes oldalletöltés 1 <- A mai adatok

2 Hozzászólások

  1. Nézd csak mit találtam a goodreads.com-on (az írónő nevét beütve a keresőbe rögtön ez jött ki)
    Alicia asked Colleen Hoover: What books did Sky read in Hopeless? (the one that Brekin gave her to read, and she mentioned another one as well)
    és a válasz az írónőtől:
    The Sea of Tranquility by Katja Millay and Slammed. 😉
    Még nem olvastam egyiket sem, de el fogom, köszi az ajánlásokat!