Már nagyon kíváncsi voltam arra, milyen lehet egy A.O. Esther könyv. Láttam képeken, hogy mennyire gyönyörű kívülről, és igen, tényleg az. Jóminőségű lapok, belefűzött könyvjelző, keménykötés, védőborító és gyönyörűen aranyozott betűk. A szöveg normális méretű, ízléses sorközzel, itt minden az olvasás élményét segíti elő. A lényeg azonban a belső volt, vagyis az, hogy „mit tud” a szerző. Mennyire tud engem elvarázsolni? Mert az tény, hogy nagyon gyorsan írja a a regényeit, tavaly például négy könyvvel rukkolt elő, az Összetört Glóriák könyvsorozat berkein belül, idén pedig megjelent az új sorozata, a Gombnyomásra. No ez volt az, amire beneveztem. Disztópia, „meg kell menteni a világot” típusú, amiben aztán tényleg minden szerepelt, amit egy hasonszűrő Young Adult könyvtől elvártam. (Kivéve a meleg szál, de annak a hiányát megbocsátom. Nem is tehetnék mást). A Gombnyomásra legfőbb érdeme amúgy az, hogy roppant mód olvastatja magát. Észre sem vettem milyen gyorsan haladtam vele, és alig bírtam letenni a kezemből. Minden hibája ellenére szórakoztatott. És pont ez a lényege a szórakoztató irodalomnak.

A Gombnyomásra egy olyan világba kalauzol el minket, ahol a Dimenzióváltást követően mindenki által láthatóvá vált az emberek aurája, így kvázi „nyitott könyvként” élnek, hiszen a hangulatingadozásokat rögtön jelzi az aura. Abban a világban azokat, akiknek rossz érzelmeik voltak, akiket labilisnek ítéltek a vadonba vetettek, az aranyló aurájú embereknek pedig megapoliszokat húztak fel, ami minden igényt kielégítve, a kor technikai vívmányainak a csúcsával kényeztette lakóit. Eközben a vadonba mutánsokat telepítettek, hogy még így is csökkentsék a kint lévő társadalmat. Ördögien zseniális, ugye? A háttérvilág felépítéséért éppen emiatt lelkesedtem. Nagyon jól levezette az egészet a szerző, annyira hihető volt minden benne. A technikai fejlettség leírását külön szerettem, én is szívesen élnék egy olyan fejlett megapoliszban, mint Manipura, a csillogó utakat pedig imádnám. Eleinte kicsit szkeptikusan álltam ehhez az aurás dologhoz, mert nem nagyon hiszek benne, de végül itt nagyon jól lett elsütve az egész, úgyhogy mondhatni igencsak pozitívan pozitívan csalódtam.

Mint feljebb írtam, a regény nagyon olvastatta magát, szó szerint nehéz volt leraknom, amikor valami mást kellett csinálnom. Éppen emiatt is nehéz volt kiszűrni a hibákat, mert összességében nagyon kedves számomra az egész történet. Pár dolgon azonban fintorogtam rendesen. Először is, itt mindenki gyönyörű, és az összes szereplő leírja, hogy mennyire karcsú (vagy izmos) a neki tetsző emberke, és persze mekkora a melle. Még a 45 éves szadista, kopasz pasiról is kiderült, hogy jóképű és még az ágyban is jól teljesít (noha erőszakos a drága). Értem én, egyszerűbb gyönyörű emberekkel foglalkozni regényírás során, de ez a folytonos kiemelés, hogy XY mennyire szép, és még a legkisebb mellékszereplő is szépségversenyt nyerhetne, egyszerűen sok volt nekem. A szerelem első látásra is bökte a csőröm amikor sokadszorra történt meg. (Szinte az összes párral, akit felvázoltak). Liam karaktere pedig nagyon Gale-re emlékeztetett Az Éhezők viadalából, a filmben pedig ugye Liam Hemsworth alakítja a karaktert. Ez a véletlen egybeesés néhol kellemetlenül érintett. Akadt még egy nagyobb rejtély a könyvben, erre épült fel mondhatni az egész. Sajnáltam, hogy a századik oldal környékén, egyetlen eltévedt mondattal lelőtte a szerző mi is az, mert szívesen kiderítettem volna Miával együtt a turpisságot. Persze azért így is ütött, nem is kicsit. Csak hát, jobban ütött volna, ha akkor tudom meg, amikor Mia 🙂

A hibái ellenére viszont tényleg nagyon szerettem a Gombnyomásrát. Üdítő volt például, hogy tabu témákkal is hitelesen foglalkozott, mint a családon belüli bántalmazás, vagy a nemi erőszak. A szerző stílusa magával ragadó, és nagyon cuki, az olvasást pedig egyszerűen nem lehet abbahagyni. A háttérvilág felépítése csillagos ötös, és a karakterek is a szívemhez nőttek. Szerettem azt is, ahogy egyszerre megjelent a vadság és a lágyság, amikor pedig a gyilkolás szükségességéről, a lelkifurdalásról ment a vita, akkor nagyon elgondolkodtam én is azon, hogy mi a helyes, és mi nem, azt pedig imádom, amikor egy könyv (vagy sorozat) gondolkodásra sarkall. Hiszem, hogy pont ez az alkotás lényege, hogy a szórakoztatáson túl gondolatokat ébresszünk a befogadóban. Én pedig elalvás előtt többször is csak feküdtem az ágyban, és agyaltam azon, mi lesz a folytatásban, mennyire értek egyet Liam hozzáállásával, és vajon hová akarja majd a szerző elvinni a sztori fonalát. Megdolgozott a Gombnyomásra azért, hogy szeressem, és egyben elfogadjam a hibáit is.

Értékelés: 7/10
Azt hiszem nyugodtan kijelenthetem, hogy megszerettem A.O.Esther stílusát. Ugyan az Összetört Glóriák nem nekem való, de nagyon remélem, hogy mielőbb lehetőségem lesz elolvasni a Gombnyomásra folytatását. Gyilkos függővége van, az a fajta, amitől a falat kaparja az ember.

Kinek ajánlom elolvasásra? Azoknak, akik szeretik a Young Adult disztópia műfaját, és nem rettenek meg attól, ha némi spiritualitás (mint a halál utáni élet, vagy az aura) is a történet része. Mert utóbbi miatt lett egyedi a Gombnyomásra, a többi YA disztópia között. A szerző stílusa pedig tényleg magával ragadó, és nagyon olvasmányos. Azt javaslom ha lehetőséged van rá, szerezd meg te is a könyvet. Nem fogsz benne csalódni.

• 07/24 Kelly Lupi olvas – Manipura
• 07/25 Dreamworld – Hobbs-birtok
• 07/27 Nem harap a… – Interjú
• 07/29 Media Addict
• 07/31 Always Love a Wild Book
• 08/02 Zakkant olvas – Auraszíne