Ritkán olvasok fantasy irodalmat, de Andrew Lucas McIlroy könyve már az I. Aranymosás során felkeltette a figyelmem, és drukkoltam is, hogy végül könyv válhasson belőle. Szerencsére mindez összejött, a tavaly készült interjúm alatt pedig újra eldöntöttem, hogy ezt nekem bizony el kell olvasnom. Nem csalódtam az Árnyból az angyalban, azt a színvonalat hozta, amit elvártam. Persze, akadtak olyan részei, amik nem tetszettek, de azt hiszem ez minden könyvvel így van. Összességében elmondhatom azonban, hogy nagyon jó kis könyv ez, amit szerintem fiúk és lányok is bátran elolvashatnak. (Bár, azt meg kell jegyeznem, hogy számomra érthetetlen miért került rá vörös pötty. Sokkal inkább a Hard Selection kategóriába sorolnám a Könyvmolyképző Kiadón belül).

A történetben egy különös világ tárul fel elénk. Az első és egyetlen keresztes háború sikerrel járt, Amerikát sosem fedezték fel, Európát pedig a Vatikán irányítja. Akadnak ám természetfeletti lények, mint démonok vagy elfek. Hasonló szerzet főhősünk, Cailie is, noha a titkára csak a regény végén derül fény. Cailie egy tíz éves fiú, megérteti magát a farkasokkal, ezért a Vatikán a vesztére tör. Miután a családját megölték, már ő következne, de megmenti őt Brod Walters és ifjú társai, a kisstílű szélhámosok, akikkel együtt menekülhet Cailie. Útjuk azonban nem lesz veszélyektől mentes, ugyanis a Vatikán üldözi őket, ráadásul az együtt utazó bagázs egyik tagjában súlyos kórság lappang…

A sztori több szálon futott, a szerző e/3-közeli mesélési módot választott. Utóbbival nem is lett volna gond, csak sajnos egyszerre túl sok szereplő gondolatai közé engedett betekintést. Az egyik sorban még Cailie-ről volt szó, aztán már Brod gondolatait ismertük meg, majd Eline és így tovább. Nem éreztem benne a tagolást, azt, hogy most akkor ez a részlet mondjuk Dorien-közeli, aztán majd vált a másik karakterre. Ez engem sokszor összezavart, és emiatt volt, hogy nem tudtam elmélyedni egy-egy karakter lelki világában, mert sosem tudtam, hogy most pontosan kiről is mesél. Ez a tecnikai részlet nehezítette az olvasást, a számomra legalábbis mindenképpen.

Mindenért kárpótolt viszont a történet, ami annak ellenére vált izgalmassá, hogy a közepén kicsit leülepedtek a cselekmények. Hihetetlenül komplex és átlátható világot hozott létre a szerző, ami egyben remek társadalomkritika is volt. Felhívta a figyelmet az alapvető emberi hibákra, mint a birkaszellem, de emellett megvolt benne a tanító érték is. Kifejezetten szerettem az erős női karaktereket, Eline lett a kedvencem, leginkább miután megismertük a háttértörténetét, azt, hogy miken ment át, mire erős boszorkánnyá képezte ki magát. A többi karakter is szimpatikus volt, igaz, a legtöbbször nehéz volt megjegyezni a neveket. Tudom, ez a fantasy „átka”, hogy „hülye” nevek vannak, mint a Cailie, amit folyamatosan Katinak olvastam, az viszont már zavart, hogy nem mindig tudtam ki a nő, és ki a pasi. Nevek alapján lehetetlen volt megállapítani, és egyszerűen meg kellett tanulnom, hogy Jew a pasi vagy nő. Miután ezek rögzültek, már gördülékenyen ment az olvasás.

Ki kell emelni, hogy mennyire tehetséges szerzővel állunk szemben. Nagyon gyönyörű leírásokat láthattunk, és néhol filmbe illő megoldásokkal élt, hiszen olyan képeket láttatott előttem, mintha egy 3D-s filmet néznék a moziban. (Gondolok itt például az árnyjáték leírására). A legjobban mégis az a komplex háttérvilág nyűgözött le, amit felépített, különösen miután kiderült a pápa titka. Na azon majd’ behaltam, annyira nagy meglepetés volt. Apropó, pápa. Ahogy azt sejthettük, akadt a könyvben kőkemény egyház-kritika is, amit örömmel fogadtam. Örültem neki, hogy végre ilyen megvilágításban is szó esik egy regényben a vallásról, a hitről, és mindezt tálalható formában, azaz nem sulykolta belénk a szerző a látásmódját, hanem egyszerűen mutatott egy képet, amit vagy elfogadott az olvasó, vagy nem.

A karakterekkel kapcsolatosan azt mindenképpen meg kell még jegyeznem, hogy idővel mennyire élettel telivé váltak. Kellett ám ehhez az is, hogy kapjanak külön fejezeteket, amikor csak róluk volt szó, ezáltal pedig jobban elmélyedhettünk a tetteikben. Tényleg Eline volt a kedvencem, de Brod-ot is nagyon megszerettem, ahogy a két, egymással folyamatos játékos harcban álló tinit is. Bár a vörös pötty miatt mondhatni elvárás, de nekem kifejezetten üdítő volt az, hogy egy könyvben végre nem a szerelemé a főszerep, habár jelen volt az is, csak nem kapott olyan nagy hangsúlyt, aminek örültem. Ami pedig a főhőst illeti, néha örültem volna, ha Cailie egy kicsikét erősebb, de mégiscsak egy kisfiúról van szó, szóval, mindent egybevetve totál elégedett voltam a karakterek ábrázolásával, ahogy magával a komplex háttérvilággal is. Igazi kihívás lehet ilyen részletesen, ennyire jó univerzumot felépíteni, McIlroy pedig sikerrel vette az akadályt.

Értékelés: 7/10
Remek háttérvilág, érdekes karakterek és meglepő események, azt hiszem eme három leírás fejezi ki a legjobban a könyv erősségeit. Elég kétértelmű módon ért amúgy véget, szóval kíváncsian várom a folytatást, remélem mielőbb készül hozzá az is.

A szerző egy alternatív Európát teremtett meg a könyvében, ahol a Vatikán illetve a pápa az úr. Mellékelt az elképzeléséhez egy térképet is, amin jól látszik, hogy Vatikán magába foglalta többek között Görögországot, Ausztriát és Szerbiát is. Persze a könyvben a pápa hatalma nem csak eme országokra terjed ki, hanem az egész kontinensre, ugyanis a többi ország, mint a Francia vagy a Brit Protektorátus sem feltétlenül önálló állam.

Ami Magyarország sorsát illeti, arról a szerző így vallott: ” Vatikán-állam uralja Európát, a különféle országok csak amolyan helytartók, védelmezők, a hit védelmezői.  A térképen Osztrák-Magyar Protektorátusként tüntettem fel ezt a területet, vagyis nincs önálló Magyarország, Vatikán-állam ki is harapott magának némi részt belőle, ahogy Németországból is. A társadalmi berendezkedés ugyanolyan, mint Európa többi részében: erős egyházi hatalom, a király, vagy császár csupán helytartó. A mindenkori pápa jobban szereti, ha az egyes államok nem aprózódnak fel, könnyebb összetartani a birodalmat, így szegény magyaroknak esélyük sincs az önállósodásra, ha forradalmat forgatnának a fejükben, azt keményen levernék. Valószínűleg már a magyar nyelv sem él, hiszen a központosítás érdekében egyszerűbb, ha mindenki a németet beszéli azon a területen.„

Azt hiszem nyugodtan kijelenthetjük azt, hogy egyikünk sem szeretne abban a világban élni, olvasni róla viszont annál inkább 🙂

• 05/02 – Media Addict (értékelés & alternatív Európa térkép)
• 05/04 – Deszy Könyvesblogja (értékelés & interjú a szerzővel)
• 05/06 – Nem Harap a… blog (értékelés & infó a templomosokról)
• 05/08 – Bibliotheca Fummie (értékelés & A lények bemutatása)