Már régóta nem olvastam szépirodalmi könyvet, és be kell valljam, hiányzott. Van valami különleges abban, ha szépirodalmat olvas az ember, mert teljesen más élményt nyújt, mintha egy szórakoztató, vagy ifjúsági könyvet, esetleg memoárt olvasnék. Van valami szépsége, különösen akkor, ha ügyesen választ az ember könyvet. Nem tagadom, A gondolatolvasó sem feltétlenül tetszett volna, ha nem e/1-ben íródik, de mivel e/1-es regény, ezért sokkal jobban be tudtam fogadni, és jobban át tudtam magamban alakítani az élményt. A regény főhőse Fülöp, a süket/néma fiú, a helyszín pedig az 1850-es évek. Fülöp meséli el az életét gyerekkorától kezdve egészen 19 éves felnőtt létéig. Olyan őszinteséggel, nyers fájdalommal mesél arról, hogy mennyire nehéz volt süketként felnőnie, mennyit szenvedett, és milyen érzések kerítették őt hatalmába egy-egy olyan esemény során, amikor a társai – vagy a tulajdon családja -, kirekesztette őt azért, mert nem hall, és nem is beszél.

A legjobban azok a részletek fogtak meg, amikor bekerült a süketiskolába, ahol mondhatni kinyílt előtte a világ. Iszonyú fájdalmas volt még olvasni is, hogy mennyi szenvedést élt át előtte – és utána is -, az igazán szomorú pedig az, hogy ez talán napjainkban is így van. Sok sükettől elvárják, hogy ne jeleljenek, hanem profin tanuljanak meg szájról olvasni, és ma is sokan intoleránsak azokkal szemben, akik ilyen módon is mások. Ami pedig igazán szomorú, hogy mindez több, mint 150 évvel ezelőtt is így volt, azt pedig csak remélni tudom, azóta ha egy kicsit is, de javult a helyzet.

Ahogy haladtunk előre a történetben, úgy jöttek elő az újabb „problémák”. Kifejezetten tetszett az, ahogy Fülöp a szexualitás kérdéséhez állt hozzá. Olyan nyers őszinteséggel beszélt róla, és a vágyairól is, amik leírva talán durván hangzottak, de az adott kor szellemiségében, figyelembe véve az életkorát már más képet mutattak. Mindenesetre az, hogy az egyik mellékszereplőt végig „a kurva„-ként nevezte, meg sem említve a rendes nevét, kicsit mellbe vágott, de mégis, így éreztem hitelesnek. Azoknál a részeknél, amikor pedig kifejtette, hogy neki miért nem szabad gyermeket nemzenie, annyira fájdalmas volt, még olvasni is. Megérintett ez a könyv.

Már a regény közepénél jártam, mikor rájöttem, hogy A gondolatolvasó bizony egy folytatás, méghozzá a Nyughatatlanok c. könyvé, ami a szülők házasságáról szólt, A gondolatolvasó pedig a középső gyermekük, Fülöp szemszögéből íródott, az ő – és a nővére -, húga életét elmesélve. Logikusan belegondolva nem éreztem hátrányát annak, hogy a folytatással kezdtem, azt pedig már most kilátásba helyezem, hogy megpróbálom beszerezni a Nyughatatlanokat is, mert kíváncsi lettem a szülőkre is, ugyanis ritka jól lettek ábrázolva, még abban a rövidke időben is, amíg feltűntek.

Ami a mellékszereplőket illeti, Bertrand és Tita kapott nagyobb szerepet, és ők elég érdekesek is voltak ahhoz, hogy porondon legyenek. Előbbi volt Fülöp unokatestvére, aki később fedelet biztosított a számára. Imádtam azt a véd és dac szövetséget, ami kettejük között kialakult annak ellenére, hogy Bertrand jóformán meg sem próbált kommunkálni az unokatestvérével. Tita pedig Fülöp nővére volt, akit a kor szokásaihoz híven később a húgának kellett neveznie, mert szegényke „vénlány” volt, a maga 18 életévével… Tita, mint törekvő színésznőjelölt nagyon üde ellentétje volt Fülöp néha keserédes mesélésének, ez az ellenpont pedig még különlegesebbé varázsolta ezt a könyvet.

Ami a szerelmet illeti, szerencsére az sem maradt ki, és nagyon tetszett az, ahogy Fülöp arról a lányról beszélt, akit szeret. Úgy írt róla, hogy nem tökéletes külsőre, hízásra hajlamos tömzsi teste sem feltétlenül vágykeltő a számára, de a személyiségébe szeretett bele, abba a lányba, akit megismert, nem pedig a külsejébe. Annyira tetszett, hogy olyan sok könyv után, ahol a fiú vagy a lány a másik testébe szeret bele, itt végre egymást szerették meg, nem pedig a másik kinézetét. Az ilyet annyira tudom értékelni!

Értékelés: 10/10
Nem igazán találtam benne hibát, Szécsi Noémi pedig bebizonyította számomra azt, hogy érdemes figyelemmel kísérni a magyar szépirodalmi könyveket is. Szerencsére van e/1-es is, szóval egy biztos, ha találok még olyan kortárs, e/1-ben íródott szépirodalmi könyvet, ami felkelti az érdeklődésem, akkor nem fogok ellenállni, és rávetem magam 🙂