Sorok Között Könyves Blog Body Wrapper

Könyvkritika: Simone Elkeles – Tökéletes Kémia

Szeretem az ilyen romantikus könyveket, mint a Tökéletes kémia. Megérte a kezembe venni ezt a könyvet is. Romantikus volt, időnként szexi, de ami a leginkább dicsérendő, hogy milyen szép üzenetet fogalmazott meg a világról, bőrszínkérdésről, és persze az elfogadásról. Alex a példa, hogy ne ítélj elsőre, és bárkit „megmenthet” a szerelem.

* Kíváncsi lettél? Ide kattintva kedvezményesen a tiéd lehet *

Nagyon szerettem a könyv szerkezetét is, a váltott nézőpont istenien működött, jól átjött a háttér, a gondolatok. Pedig alapjáraton nehéz dió ilyen típusú könyvet megalkotni, lévén különböző stílusúnak kell lennie a női és a férfi gondolatoknak, ez ügyben pedig Simone Elkeles nem nyúlt mellé, sikerült hihetően megragadni Alex durva, fiús nyelvezetét, és Brittany nyálas, lányos látásmódját a világról a kapcsolatokról és az életről.

Adott két teljesen eltérő személyiségnek tűnő fiatal, egyikük a szőke cicababa, a pompomlányok vezetője, a népszerű Brittany, a másik pedig egy igazi rosszfiú, a Latin Vér banda tagja, a rosszfiú Alex. Ami pedig ezt a két fiatalt összeköti, az a kémia, hiszen amikor közös feladatot kell elkészíteniük, szép lassan megismerik egymást, a másik életét, és rájönnek arra, hogy egy valamiben nagyon egyformák: mindannyian eltitkolják azt, akik, és azt a világot, ahonnan jöttek.

Ez teszi ezt a könyvet igazán jóvá. Mert annyira meg tudtam érteni a tetteiket. Egyik sem volt légből kapott, mindennek volt oka és indítéka, és ezt nagyon tudtam szeretni. Ha pedig hirtelen választhatnék, hogy mit nézném meg szívesen film verzióban, akkor biztos a Tökéletes kémiát mondanám

Alex és Brittany | A modellpáros van a borítón is :)
Alex és Brittany | A modellpáros van a borítón is 🙂

Brittany bármit megtett azért, hogy tökéletesnek tűnjön azért, mert nővére, Shelley fogyatékos, így az anyja szemében neki kell a tökéletes lánynak lennie. Eközben Alex azért lép be a bandába, hogy megvédje a családját és a testvéreit.

Imádtam azt, ahogy ők ketten egymásba szerettek, minden olyan körülmény ellenére, ami eltaszította volna őket egymástól. Tök romantikus volt az egész, mégis reális, és eleve az egész könyvről csak szuperlatívuszokban beszélhetek.

Nagyon jól lettek megalkotva a mellékszereplők karakterei is, és sikerült olyan jól áthidalni a könyvben ábrázolt két világ közti távolságot, amit csak sok bravóval tudok rendesen értékelni. A könyvben ellőtt sok sablon dologra nem tudok haragudni, nem zavart, hogy Brittany legjobb barátnője kiszúrta magának annak a pasiját, sem a fogadás, és a többi tinifilmekből átvett panel, mert olyan jól sikerült megírni a könyvet, és közös egésszé tenni Brittany és Alex kapcsolatát.

Értékelés: 9/10

Ha még nem olvastad a Tökéletes kémiát, szerintem mindenképp pótold. Nagyon jók a karakterek, érdekes a történet, és talán ennek hatására másképp néz az ember a társaira, hiszen ki tudja, hogy mi rejlik az álarc mögött. Ez a részlete is nagyon találó volt a regénynek, amit öröm volt a magamévá tenni.


Discover more from Sorok Között Könyves Blog

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading